Süteményeskert

Már jó ideje tervben volt, hogy sütök kakaós csigát. Egyszer meg is próbálkoztam vele, de az annyira rosszul sikerült, hogy még a kísérletezésről is mélyen hallgattam, nemhogy az eredményről.

De ma… vagyis tegnap úgy döntöttem, hogy megér még egy próbát. Semmi kedvvel kezdtem neki, és leginkább az motivált, hogy éhes voltam, mert egész nap egy gránátalmán éltem. Éljen az egész napos egyetemistáskodás. És éljen az, hogy úgy tűnik kezdek “kigyógyulni” az orális fixáltságból, tehát a mindennapi stresszt, az extrémebb eseményekről nem is beszélve, már nem cukorkómában fetrengve igyekszem átvészelni, hanem csak úgy… mint kéne. Fagyi nélkül. Csoki nélkül. Keksztekercs nélkül.

A kakaós csigára visszatérve, a franc se gondolta, hogy ilyen finom lesz: melegen isteni, szinte kelt tészta feelingje van, a töltelék szétolvad a szádban, és egyáltalán nem fullasztó a kakaópor. Nincs is rosszabb annál a kakaós csigánál, ami minden második falatja után egy afrikai falu éves vízfogyasztását két perc alatt magadba döntöd, hogy lepucold a kakaóport a nyelőcsöved faláról.

És ha valamit kérhetek: ne csak a közepét edd ki. Fáj neki, ha a szélét a tányéron hagyod kiszáradni, és aztán a szemétbe dobod. Ne bántsd a kakaós csigát! Nem ezt érdemli.

Kakaós csiga (liszt-, cukor- és tejmentes)

4 ek. tápiókakeményítő

4 ek. gesztenyeliszt

4 ek. törökmogyoró-liszt

4 ek. lenmagliszt

4 nagy evőkanál olvasztott kókuszzsír

4 tojás

2 nagy banán (hámozva kb. 10 deka)

2-3 ek. eritrit

1 kk. szódabikarbóna

néhány csepp citromlé

töltelék:

4 ek. kókuszzsír

4 ek. kakaópor

4 ek. eritrit

2 evőkanál házi lekvár (szilva, ribizli, szeder, meggy)

A kókuszzsírt folyóssá olvasztjuk. A banánt egy villával alaposan összetörjük. A banánra azért van szükség, mert így tovább marad friss a kész süti. A liszteket egy tálban összekeverjük. Figyeljünk oda, hogy ne legyenek csomósak, mert az elég kellemetlen tud lenni. Összekeverjük a hozzávalókat, majd vékonyra kinyújtjuk a tésztát.

A töltelékhez a kókuszzsírt felolvasztjuk. A kakaóval és az eritrittel kikeverjük, majd a végén a lekvárral tesszük igazán különlegessé.

A kinyújtott tésztára simítjuk a krémet, majd óvatosan feltekerjük, és ujjnyi vastag szeleteket vágunk. A szeleteket kipofásítjuk, hogy minél inkább kakaós csigára emlékeztessen, majd 20-25 percre bevágjuk a 150 fokos sütőbe. (Olyan 15-18 percnél érdemes egy tűpróbát tartani.)

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Életem első nyers édességét Hollandiában készítettem. Naná, hol máshol, mint abban az országban, ahol a sütő nem képezi a konyha szerves részét. Az első nyers sütim egyébként az akkori barátom édesanyjának készült, aki  kiröppent látogatóba a fiához. Szívem minden szeretete és a hatalmas igyekvés ellenére az utolsó percben sikerült úgy összetörnöm a tortát a nagy sietségben, hogy felismerhetetlenné vált, és pont úgy nézett ki, mint amibe egy kíváncsi kiskutya belekotnyeleskedett. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek, és már azon voltam, hogy kidobom, ahogy van, de végül meggyőztem magam, hogy ha már egy óra késéssel állítok be, legalább ne üres kézzel tegyem. Szóval voltam én, akinek remegett keze-lába, mint minden ilyen “na, akkor most bemutatlak a szüleimnek”-alkalom előtt, és volt a nagyon csúnya, de annál finomabb sütiszörny. Végülis a sütiszörny mindenkinek sikeresen a  szívébe lopta magát, másnap reggelre az utolsó morzsája is eltűnt.

A mai süti hasonló ahhoz, csak éppen lényegesen szebb. Semmi más nem kell hozzá az alapanyagokon kívül, mint egy erősebb aprító, és ha az megvan, akkor indulhat a nyerssüti-gyártás.

Miért együnk nyers süteményeket?Mert a vitaminok és az enzimek nem igazán értékelik a 170-200 fokos sütőbe való száműzetést, olyannyira nem, hogy megdöglenek, ahogy a kémiatanárom szokta volt mondani. Szóval a nyers sütikben kicsivel több hasznos vegyület található, mint a hőkezeltekben. Emellett a gyümölcsök cukortartalma a hő hatására módosul, és nagyobb inzulinválaszt váltanak ki, mint ha nyersen ennénk őket. És ha ezek az érvek eddig nem győztek meg, hogy miért is készíts nyers sütit,  akkor azt is hozzáteszem, hogy szerintem ezek az édességek a sütemények királynői (egy ennyire finom finomság kizárólag nőnemű lehet :D), és őrületes kulináris élvezetet nyújtanak.

Nyers epres tallér (liszt-, cukor-, tej- és tojásmentes)

20 dkg mandula

10 dkg datolya

20 dkg kókuszreszelék

30 dkg eper

A mandulát néhány órára beáztatjuk. Ezzel jelentősen csökkentjük a fitáttartalmát, amely egy olyan vegyület, amely nem éppen hasznos. Gátolja az ásványi anyagok és vitaminok felszívódását (többek között a vasét, úgyhogy aki vashiányos vérszegény annak érdemes megvizsgálnia az étrendjét, mivel gabonában gazdag táplálkozás fitátban is rendkívül gazdag),.

Tehát miután ázott 1-2-3 órácskát a mandula kiszárítjuk, majd az aprítóban a kimagozott datolyával együtt homogén masszává aprítjuk. Kiszedjük a tálból, két darab sütőpapír között a kívánt vastagságúra nyújtjuk.

A kókuszreszeléket az eperrel szintén homogén masszává aprítjuk, majd a datolyás mandulára kenjük. Ezek után nincs más hátra, minthogy kis időre bevágjuk a hűtőbe, majd köröket szaggatunk vagy szeleteljük, vagy amit szeretnénk.

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Május első hetében Rómában előnyaralok. Tavaly nyár óta potenciális úti cél az örök város, azonban mikor odakerült a sor, hogy eldöntsem, hova akarok utazni ősszel, inkább Trapanira esett a választásom. Most azonban teljesen váratlanul az ölembe pottyant egy lehetőség. Az égből pottyant lehetőségekkel pedig élni kell, mielőtt más csap le rájuk.

A mai édesség hiába tradicionális és hiába olasz, az apropója mégsem ez, hanem az, hogy felcsaptam dolgozó nőnek, és ahelyett, hogy a konyhában vért izzadva tésztát gyúrnék, és krémet főznék, egy irodában ülök, és a sajtóanyagokkal macázgatok, mint Bridget Jones, miközben a Daniel Cleaverrel értekezem a szoknyám létéről vagy nemlétéről… 😀 Na jó, ez nem teljesen így van, de akár így is lehetne, ami viszont tuti, hogy minden napot fel kell dobni valamivel, és erre a legnagyszerűbb dolog a kék spárgaleves…

…izé. Akarom mondani a panna cotta.

A panna cotta tehát olasz, semmi más nem kell hozzá, mint tejszín, cukor és zselatin. És gyümölcs. És, mondjuk, egy marék pitypang. Úgyhogy ha jót akarsz magadnak, akkor cseréld le a hozzávalók két harmadát, kelj fel reggel 10 perccel hamarabb, szedj egy csokor pitypangot, keverd össze a hozzávalókat, öntsd egy tálba, és rakd be a hűtőbe. A végeredmény: kényeztető, könnyű csemege, ami megkoronázza még azt a napot is, amikor Hugh Grant és Colin Firth úgy dönt, hogy nem verik szét egymást érted, hanem fátylat borítva a múltra, elmennek sörözni.

Panna cotta eperrel és pitypanggal (cukor-, liszt- és tejmentes)

Hozzávalók két főre vagy két estére:

2 dl kókusztejszín

1 dl víz

4 ek. eritrit

1 csomag zselatin

5-6 szem eper

1 csokor pitypang

A pitypangok szirmait kitépkedjük, és beáztatjuk, majd néhányszor átöblítjük. Nem vagyok különösebben bacifélő, tekintve, hogy egy évig laborban dolgoztam, és láttam egy-két dolgot, de az ördög nem alszik, úgyhogy áztass, moss, öblíts.

A vizet felmelegítjük, csomómentesre keverjük a zselatint, majd a kókusztejszínt és az eritritet hozzákeverjük.

Az epret megmossuk, felkockázzuk, a krémbe keverjük a pitypangszirmokkal együtt. Keresünk két szimpatikus tálat, igazságosan elosztjuk, és irány a hűtő.

Amilyen egyszerű, annyira finom! 😉

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Azon ritka alkalmak egyike volt a mai sütkérezés, amikor más receptjéből próbáltam dolgozni. Persze, eper nem volt itthon, ahogy kókuszreszelék sem, de a törökmogyoró-liszt és a szeder minden helyzetben igazi aduász. Nem mondom, jó lenne már végre friss gyümölcsöket enni, nem pedig mirelit szedren élni, de még mindig ez, mint az íztelen, fél nap alatt megpenészedő, méregdrága import eper. Ezt a pár hetet, míg a magyar eper megjelenik a piacon, összeszorított fogakkal ugyan, de kibírom valahogy, de aztán lesz eper-dömping a Süteményeskertben is, a meggyről és sárgabarackról nem is beszélve.

Szerintem kétféle süteménysütő létezik: az egyik ragaszkodik a feketén-fehér leírt, receptekben meghatározott arányokhoz és hozzávalókhoz, míg  a másik típus átfutja egyszer a hozzávalókat, talán az instrukciót is, konstatálja, hogy néhány dolog hiányzik, nincs olyan formája, mint amilyet a recept ír, megrántja a vállát, és süt valamit, ami valahol mélyen emlékeztet az eredetihez, de amúgy ránézésre és ízre semmi köze hozzá. Nem hiszem, hogy különösebben részleteznem kellene, hogy melyik tábort erősítem…

A mai sütés apropójául a Kifőztük magazin versenyfelhívása szolgált, miszerint készíts el egy receptet, fotózd le, töltsd fel, és gyűjtsd a lájkokat. Jó. Nézelődtem, és megakadt a szemem Pocak Panna epertortáján. És ekkor jött a már fent említett felismerés, hogy minden van itthon, csak az nem, ami igazán lényeges lenne. Ettől függetlenül, valami eszméletlen finom, a szeder egyébként is egy nagyon különleges gyümölcs, ahány szem, annyi különféle zamat, és végre megtaláltam a tökéletes kókusztejszín-tojássárgája arányt a krémhez!

Szedres vaníliakrémes tortácskák (cukor-, liszt- és tejmentes)

Hozzávalók kb. 4-5 darabhoz:

Piskóta:

5 tojásfehérje

10 dkg mandulaliszt

6 dkg törökmogyoróliszt

1 csipet só

1 ek. méz

Vaníliakrém:

2 dl kókusztejszín (Ccoomas)

5 tojássárgája

1 ek. méz

2 rúd vanília

2 nagy kanál kókuszzsír

Díszítés:

szeder, vagy ami van 😉

A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket a sóval kemény habbá verjük, apránként a lisztekhez és a mézhez adagoljuk, hogy lehetőleg ne törjön össze. Sütőpapírral bélelt tepsibe borítjuk, elegyengetjük, hogy viszonylag egyforma magas legyen, és 10 perc alatt megsütjük. Nem nyitogatjuk a sütőt, kivárjuk a 10 percet.

Eközben a krémhez a kókusztejszínt a vaníliarúddal és a mézzel felforraljuk. A tojássárgákat összekeverjük néhány kanál kókusztejszínnel, lejjebb vesszük a gázt, és hozzácsorgatjuk a tojássárgákat a krémhez. Addig keverjük, amíg be nem sűrűsödik, és ez garantáltan be fog. Ezután a kókuszzsírt belekeverjük, és… jön a várakozás.

A sütőpapírról leoperáljuk a tésztát, és egy pogácsa- vagy linzerszaggatóval minitorta-alapokat nyesünk ki. Miután a krém kihűlt, összeállítjuk a sütit. A tésztákat megkenjük a krémmel, erre jön egy adag jól lecsepegtetett szeder vagy vékony szeletekre vágott eperrel, vagy amit, kitaláltatok hozzá. Erre jön még egy tészta, még egy kis krém, és a tetejére még egy kis gyümölcs.

Mennyei, pont az az ízvilág, amiért én annyira lelkesedem, és amitől egy gyümölcstorta igazán gyümölcstorta lesz.

Az eredeti recept itt leledzik: http://kifoztuk.hu/receptjeink/item/epres-minitortak-vaniliakremmel?category_id=18

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Emlékszem, még általánosban tízóraira néha kaptunk valami pizzának csúfolt kétujjnyi vastag kelt tésztát, némi szósszal megkenve és sajttal megszórva. 9 évesen nem sokat tudtam a gasztronómiáról (most sem állítom, hogy sokat, de lényegesen többet, mint akkor), de abban biztos voltam, hogy ez valami nagy humbug, és nem lehet, hogy a pizza, ami mindenféle filmben olyan nagyon népszerű, ilyen nevetségesen unalmas étel legyen.

Életem első pizzáját nagyjából 13 évesen sütöttem. Arra is emlékszem, hogy egy barátnőkkel filmet nézős délutánra készült, és hatalmas sikert aratott. Akkor már sejtettem, hogy a menzás pizzának nagyon kevés köze van igazihoz, és utána sok-sok évvel később volt alkalmam egy aprócska olasz pizzériában megkóstolni az igazi olasz pizzát. A különbség a sulis és a tradicionális között? Fényévekben mérhető. Azóta nem is ettem pizzát (mert kiderült, hogy a liszt és én nem lehetünk öri-barik), egészen máig.

Ugyanis a pizza ma ismét felvételt nyert az étlapomra, és talán az olaszok nem dobnának tőle egy hátast, mert ez nem olyan, mint amilyet náluk lehet kapni, de kit érdekel, ha egyszer sokkal finomabb, sokkal gyorsabb, sokkal egészségesebb, és még a kajakóma is elkerül. Ez egy jó ajánlat, nem? 🙂

Pizza (cukor-, liszt- és tejmentes)

Hozzávalók 2, vagy 1 nagyon éhes főre:

tészta:

1 átlagos méretű salátacukkini

4 dkg mandulaliszt

2 dkg lenmagliszt

2 dkg szezámmag

1 tojás

só, bors, kömény

paradicsomszósz:

1 kis paradicsomkonzerv

só, bors, oregánó, bazsalikom, chilli, fokhagyma

feltét:

amit csak el tudsz rajta képzelni (vasszigorban élők sajt nélkül, engedékenyebbek egy kis sajtot csempészhetnek a tetejére)

A sütőt előmelegítjük 160 fokra. A cukkinit meghámozzuk, és nagylyukú reszelőn lereszeljük. Beleütjük a tojást, a liszteket belekanalazzuk, fűszerezzük, és összedolgozzuk. Kicsit folyós, de majd sütés közben összeáll. Szerintem nem érdemes túl tömörre készíteni a tésztát, mert nagyon intenzív lesz az íze, nagyon sokat kell rajta kérődzni, és különben is, ha sütés közben összesülnek a hozzávalók, akkor miért pazarolnád a lisztet?

A tésztát egy sütőpapírral bélelt tepsibe borítjuk, lehetőleg próbáljunk szabályos kört formázni belőle, bár nem vagyok abban biztos, hogy a bélbolyhok reklamálnak-e, ha szabálytalan formájú pizzát eszel. Szerintem nem sok ellenvetésük lesz. Ja, de. A búzaliszt. Annak nem fognak örülni. Inkább mellőzd.

A paradicsomszószhoz a paradicsomot fűszerezzük, kóstoljuk meg, hogy eltaláljuk-e, azt az ízvilágot, amire vágyunk, majd megkenjük vele a tésztát, végül jön a legkedvencebb részem: a mindenféle földi jó felhalmozása a tésztára.

Irány a sütő! Kb. 25 percig sütjük, én ezután dobáltam rá egy kis kézműves kecskesajtot, és még 10 percig 200 fokon olvadtak egybe az ízek és az illatok.

.

Ízkavalkád a javából. És ugye, hogy van élet a kelt tésztán túl is?! 🙂

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Amikor Hollandiában éltem, nagyon sokszor előfordult, hogy nem volt időm főzni. Sütni nem is volt lehetőségem, mert a hollandoknál nem dívik a sütő. Süteményt a boltból vesznek vagy cukrászdából, ha pedig mégis házilag gyártanak valamit, ahhoz is mindenféle tésztaporokat használnak, és egy hétig fűnek-fának erről a konyhai performanszról dicsekednek. Szerintem életükben még egy jó süteményt nem ettek, ez az oka annak, hogy egy nyavalyás pormuffintól euforikus állapotba kerülnek…

Mikrohullámú sütőnk ugyan volt a házban, nagyon univerzális jószágnak tűnt ráadásul, sok mindenhez értett, de a piskótához és az almás pitéhez nem. Így egy-két sikertelen és egyre elkeseredettebb próbálkozás után feladtam a sütisütést, és maradt a stroopwafel meg a gevulde koekjes, amolyan ha már nem ehetek igazi süteményt, akkor csak azért is olyant eszem, amitől kétszeresére nő a fenekem… Jó, ma már tisztán látom, hogy nem volt okos ötlet, de akkor annak tűnt.  😀

Szóval mivel nem volt sok lehetőségem az édességgyártásra,  és fánkkal nem mindig volt időm pepecselni, a smoothie-k pedig hullámvasútra küldték a vércukromat (mielőtt megkérdeznéd: a stroopwafel is), ezért kellett valamit találnom, aminek az elkészítése bruttó 2 perc, minimális hozzávaló szükséges hozzá, és sütő nélkül is megvalósítható. Még mielőtt azt mondanád, hogy rágjak kockacukrot, ha már ennyire nem bírok magammal édesség nélkül, de a bazi nagy elvárásaimból nem vagyok hajlandó leadni, elárulom, hogy sikerült belefutnom a neten egy receptbe, amely abszolút megfelelt az elvárásaimnak, és még az édesség iránti fene nagy vágyamat is kellőképpen csillapította.

És hogy némi aktualitást nyerjen a dolog, tegnap volt a Nemzetközi Palacsintanap, amelyet egéritatással töltöttem palacsintatöltögetés helyett. De mivel nem csak a NPN-kor lehet palacsintát enni, ahogy nem csak Valentin-napon kell szerelmesnek lenni (és nem… csak azért sem hagyom, hogy előbújjon a keserű énem, amelyik azt mondaná most, hogy jobban jársz, ha nem akarsz szeretni senkit sem, sem ma, sem holnap, sem Valentin-napon, mert akkor nem tudnak tarkón kólintani egy palacsintasütővel), ezért megkapjátok ma a receptet, hogy holnap, vagy akár már most elkészítsétek, és örüljetek, hogy milyen villámgyorsan lehet palacsintázni.

No, nem is szaporítom tovább a szót, tudom, hogy pattanásig feszültek már az idegeid, jöjjön a recept!

Tojáspalacsinta (liszt-, cukor- és tejmentes)

Hozzávalók:

annyi legalább M-es tojás, ahány palacsintát szeretnél

tojásonként 1 kávéskanál eritrit

tojásonként negyed kávéskanál virágszirom-keverék

kókuszzsír a palacsintasütőbe

tölteléknek, amit szeretnél (avokádós csokikrém, mogyorókrém, kakaópor, fahéjas eritrit, stb.)

A palacsinták “tésztáját” egyenként készítjük el. A tojást felverjük az eritrittel és a virágszirom-keverékkel, majd a kókuszzsírral kikent palacsintasütőbe öntjük, szétterítjük, hogy lehetőleg szabályos kör legyen, majd kisütjük, mintha palacsinta lenne. Megtöltjük, mintha palacsinta lenne, feltekerjük, mintha palacsinta lenne, és megesszük, mintha palacsinta lenne.

Nem tudom, ki volt az eredeti ötlet értelmi szerzője, de tuti jófej ember lehet. 😀 És tuti pasi. 😀

A virágkeverék:

Az első képet innen csentem.

További szösszenetekért, kövess a facebookon.

A tegnapi csokitortázás után maradt még egy avokádó, amiből mindenképpen valami sósat szerettem volna készíteni. Mivel az avokádó nem igazán alkalmas sütésre, ezért a guacamole egy változata mellett döntöttem, és hogy ne mindig cukkinit és uborkát használjak „kenyérnek”, gyorsan összedobtam egy gombás-szezámos kekszet.

Ez a recept kenyérpótlónak is kiváló lehet azok számára, akik valami egészségesebb alternatívára vágynak. Ne várjuk, hogy magasra nőjön, hisz nincs benne sikér, ami a kelt tészta textúráját kialakítja, amolyan lepénykenyérként funkcionál, de a liszt úgyis csak üres kalória minimális tápanyaggal. Az üres kalóriákra kinek van szüksége? 🙂

Gombás-szezámos keksz (cukor-, liszt- és tejmentes)

Hozzávalók:

2 evőkanál szeletelt mandula

2 evőkanál kókuszliszt

1 evőkanál szezámmag

1 tojás

1 evőkanál olvasztott vaj/kókuszzsír

1 marék csiperkegomba apró darabokra vágva

só

bors

köménymag

szárított petrezselyem

A sütőt 150 fokra előmelegítjük. A hozzávalókat összegyúrjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és egy késsel előre „falatka-nagyságú” szeleteljük őket. 20 perc alatt aranybarnára sütjük.

Guacamole

1 nagyon érett avokádó

1-2 gerezd fokhagyma

néhány csepp citromlé

só

bors

cayenne bors

szárított petrezselyem

Az avokádó húsát kikanalazzuk a héjából, és a fűszerekkel krémesre keverjük.

Ugye, hogy egészségesen is lehet nassolni? 😉

További kulisszatitkokért, kövess a facebookon.

Ó, hab! Ó, mák!

Ha a tavalyi évben sütöttem jó süteményt – márpedig sütöttem, ezt több tanú is állíthatja -, az abszolút leges-legje a habos mákos volt, amely bejgli helyett készült karácsonykor. Egyébként sem rajongok a hagyományos karácsonyi süteményekért, időm sem volt kikísérletezni a feltekerés-biztos, törés- és repedésálló „mindenmentes” bejglitésztát, viszont mák nélkül nincs karácsony, így esett a választásom erre a klasszikus finomságra. Leheletnyi, éppen, hogy csak tészta, szaftos, citromos máktöltelék és a tetején a lényeg: a tökéletes, kemény, hófehér habkorona, amely úgy olvad szét a szájban, mintha bárányfelhőbe harapnál. Csodaszép, csodafinom, és bárkit le lehet venni a lábáról ezzel az édességgel.

Ha a fenti szösszenet nem győzött volna meg, hogy kipróbáld, elárulom, hogy még egészséges is. A tojásfehérje szuper fehérjeforrás, a máknak pedig számos jótékony hatása van. Hasznos fegyver lehet a csontritkulás ellen, görcsoldó, nyugtató, vérnyomáscsökkentő, valamint segít oldani a bél falára rakódott salakanyagokat. Ezek után nem kérdés, hogy megsütöd, ugye? 🙂

Habos mákos (liszt-, cukor- és tejmentes)

Hozzávalók kb. 12 szeletre

A tésztához:

20 dkg kókuszliszt

12 dkg vaj/kókuszzsír

6 dkg eritrit

1 tojássárgája

fél citrom reszelt héja

A töltelékhez

25 dkg darált mák

2 ek. eritrit

fél citrom leve és héja

1 dl kókusztej

1 csipet só

A habhoz:

6 tojásfehérje

5 ek. eritrit

A sütőt előmelegítjük 170 fokra. A tészta hozzávalóit lehetőleg minél gyorsabban összegyúrjuk, majd két sütőpapír között vékonyra nyújtjuk. Nagyjából 10 perc alatt megsül.

Eközben a mákot a kókusztejjel, az eritrittel és a citrommal összefőzzük

A tésztára simítjuk a mákot, majd visszatoljuk a sütőbe.

A tojásfehérjéből kemény habot verünk az eritrittel és a sóval, majd a félig kész sütire halmozzuk. 5 percig 200 fokon sütjük, további 15-20 percig 160 fokon.

A végeredmény magáért beszél, és azt hiszem, kevésbé szakavatottaknak fel sem tűnik, hogy ez nem az eredeti recept szerint készült.

További kulisszatitkokért, kövess a facebookon.

Azt mondják, süteményillatom van. Kókuszos, epres, narancsos… A többi hozzávalót egyelőre homály fedi. Hogy ez valóban így van-e, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, mert magamon leggyakrabban Nina Riccit érzek, különleges alkalmakkor Shiseido-t, annyi azonban bizonyos, hogy szeretem mindhárom alapanyagot. A kókuszt különösen.

Szerintem nincs olyan gyerek vagy akár felnőtt, akinek ne lennének olyan időszakai, amikor kizárólag egy bizonyos ételt preferál, és nem tud belőle eleget enni. Az öcsémmel jó pár édességkorszakunk volt gyerekkorunkban (persze az egészségtelen fajtából), és ezek közül az egyik a Bounty-mánia volt. Tejcsokis vagy étcsokis lényegtelen, ha nem lett volna bevonat az sem baj, mert ami a fontos: a kókusz. Amely puha, nem kell rajta sokáig kérődzni, nem száraz, nem fullasztó, nem túl tömény, de édes, karakteres és megunhatatlan.

Csokit már egy ideje nem eszem, azonban szerencsémre a paleóban a kókusz egy elfogadott és közkedvelt alapanyag, így egy rövidke nosztalgiával egybekötött brainstorming után megszületett az ötlet: megreformálom a bolti édességet.

Nem szeretnék senkiben sem hamis vágyakat kelteni: nem olyan, mint a hagyományos, de ez nem azt jelenti, hogy rosszabb. Más ízvilág, de ha elvonatkoztatsz attól, amit megszoktál, és nyitsz az új felé, rájössz arra, hogy nem kell mindennek cukorban úsznia ahhoz, hogy finom legyen.

Bounty házilag (cukor-, liszt-, tejmentes)

3 tojásfehérje

4 ek. eritrit

10 ek. kókuszreszelék

fél rúd vanília kikapart belseje

1 csipet só

A bevonathoz:

10 dkg magas kakaótartalmú étcsoki

A tojásfehérjéből a sóval és az eritrittel kemény habot verünk, majd hozzákeverjük a kókuszreszeléket. Egy tepsibe sütőpapírt teszünk, rásimítjuk a masszát, és légkeveréses sütőben 120 fokon 25-30 percen keresztül sütjük. Ne szárítsuk túl, mert akkor könnyen törik, és nehéz lesz szeletelni.

Miután kiszedtük a sütőből vékony szeleteket vágunk, és olvasztott csokival bevonjuk.

Dermedésig várunk, aztán elpusztítjuk. Már ha nem lakunk jól a második szelettől.

Az első képet innen kölcsönöztem.

További kulisszatitkokért, kövess a facebookon.

Nagy gondban vagyok, hogy mit is írjak, mert elég kétesek az érzelmeim a közelgő Valentin-nappal kapcsolatban. Jó, tudom, mit kattogok ezen ennyit, pont olyan nap, mint a mai vagy a holnapi, vagy mint a karácsony második napja. Az égvilágon semmi jelentősége nincsen, hogy pénteken épp a szerelmesek ünneplik magukat és egymást. Ha viszont nem fontos egy ilyen világi (és valljuk be, kissé kapitalista) ünnep, akkor ez alapján miért fontos a mai vagy a holnapi nap, ami nem is ünnep? Persze ilyenkor el lehet lőni a szokásos közhelyeket, hogy szeressük egymás ma is, ne csak Valentin-napon, ne csak ezen a napon lepjük meg a kedvest, hanem egy rosszul induló hétfőn is. Nyilván, akik jól működő, boldog kapcsolatra törekszenek, azok számára ez természetes, akinek meg nem ez a célja, az úgysem fog különösebb erőfeszítéseket tenni sem most pénteken, sem máskor.

Ugyanakkor, amire szerintem ez a nap alkalmas lehet, az az, hogy lépjünk egy nagyot a boldogságunk felé. Tetszik valaki? Küldj neki egy képeslapot (akár e-mailben is, csak nehogy spamként végezze) vagy egy csokor virágot, vagy állj elé, és hívd el végre randizni, vagy mondd el neki, hogy mennyire csodálod a humoráért, az eszéért vagy bármiért. Tök mindegy, a kedveskedés melyik módját választod, csak kérlek, csinálj valamit, mert a hercegnő nem fogja magát megszöktetni a sárkánytól, hogy a karjaidba vethesse magát, ugyanakkor a herceg sem fog megjelenni a torony aljában, ha előzőleg nem mosolyogtál rá.

Nem mondom, hogy a siker garantált, de legalább megpróbáltad, és feldobni valaki napját, mégiscsak klassz dolog.

Ha a fenti ötletek nem nyerték el a tetszésedet, akkor még mindig van egy a tarsolyomban: sós karamellel töltött bonbon.

A sós karamell iránti lelkesedésem egy rosszul sikerült sajttortával kezdődött. És bár nagyon ritkán készítek olyan édességet, amelynek ez szerves eleme lenne, mert a méz, mint tudjuk, a paleóban csak kompromisszum, de egy évben egyszer, azt hiszem, mindenki megengedheti magának ezt a luxust.

Úgyhogy hölgyeim és uraim, kössétek fel a kötényt, és dobjátok össze ezt a hihetetlenül egyszerű édességet (a leírása bonyolultabb, mint az elkészítése), és egy szép masnival átkötött dobozban pénteken adjátok oda a kiszemelt lánynak-fiúnak, vagy hagyjátok az asztalán, vagy ha ti nem meritek személyesen, akkor kérjetek meg egy havert, hogy csapjon fel futárnak.

De persze ha ennyi áldozatot sem hozol, akkor nincs miről beszélni…

Sós karamellel töltött bonbon (cukor-, liszt-, tejmentes)

Hozzávalók 12 darabhoz

1 tábla legalább 70% kakaótartalmú csoki

10 dkg méz

1 ek. kókuszzsír

2-3 ek. sűrű kókusztej (pl. Cocomas)

3 csipet só (ha tartasz tőle, lehet kevesebb is, én szeretem, ha inkább sósabb)

Vízfürdő felett a csokit megolvasztjuk.

Egy magas falú edényben a kókuszzsírt felolvasztjuk, hozzáöntjük a mézet és a sót, és aranybarnára karamellizáljuk. Vigyázzunk, nehogy odaégjen, mert akkor kezdhetjük az egész műveletet elölről, plusz a lábasunknak is búcsút inthetünk.

Ha a méz szép barna, kis lángon a kókusztejet hozzáöntjük. Nagyon magasra szökhet a hab, ezért kell, hogy az edény fala magas legyen. Gyorsan elvegyítjük a hozzávalókat, és levesszük a gázról.

Szilikonos bonbon-formát célszerű használni, ha az nincs, akkor bármilyen jégkockatartó megteszi. Annyi a hátránya, hogy nehéz lesz a végén kiszedni belőle a csokikat. (Én 10 percig csapdostam a pulthoz, mire sikerült kiműtenem az összeset… legalább lesz mit kérnem a születésnapomra :D)

A formák falát csokival vékonyan bevonjuk, úgyhogy ne maradjanak hézagok. A minél gyorsabb dermedés érdekében berakhatjuk a fagyasztóba.

Ha megdermedt belekanalazzuk a már nem forró karammelt. Kb. a ¾-ig töltjük. Várunk egy kicsit, és végül újabb adag csokival lezárjuk a bonbonokat.

Hűtőbe tesszük, és türelmesen várunk, míg teljesen megdermed.

Óvatosan kihámozzuk a formából, és amíg nem kerül fogyasztásra érdemes hűvös helyen tárolni, mert az olvasztott csoki (főleg, ha magas kakaótartalmú) gyorsabban olvadhat.

P.S.: Holnap egy igazi édes meglepi reggelit hozok, készüljetek. 😉

Az első képet innen, a másodikat innen kölcsönöztem.

További kulisszatitkokért, kövess a facebookon.