Süteményeskert

Még mielőtt felfedném, hogy mitől ez a keksz A keksz, engedjétek meg, hogy félperces néma csenddel emlékezzem meg a kávédarálóról, amit A mogyorókrém küldött át a másvilágra.

.

.

.

Oké. Szóval szombaton, mert ugye akkor ültük a szülinapomat, kaptam egy nagy csomag törökmogyorót. Mondjuk, engem alapból nem nagy kunszt levenni a lábamról olyan cuccokkal, mint 20 deka mogyoró, kézműves csoki vagy egy doboz áfonya. Ezekkel simán bárhol bárki el tud kápráztatni. Még hogy gyémánt kell a csajoknak…  (Update: végiggondoltam. Gyémánt, de legalábbis ékszer kell a csajoknak. :D)

Adva volt a mogyoró, amire szépen rájárogatott mindenki, és a végén megmaradt a fele, amiből mindenképpen valami különlegeset akartam készíteni. Retró, 30+ éves kávédaráló elő, húsklopfoló elő, a mogyorót előtörni, majd kis adagokban ledarálni. És épp az utolsó adagnál történt, hogy a daráló elkezdett füstölni, elég fura szagot árasztani, és… én… tudtam… hogy most jött el a búcsú ideje. Jelzem, nagyon szépen bírta az elmúlt 3-4 év folyamatos manduladarálását, és le a kalappal előtte, hogy még az utolsó adag mogyorót hajlandó volt összeaprítani, és nem hagyott ott korábban, mert akkor ez a recept nem gyarapítaná a Süteményeskertet sütiállományát.

Tehát ha van mogyorókrém, akkor ahhoz kell valami keksz is, mert anélkül nem teljes a történet. Így megszületett A KEKSZ. Azt terveztem, hogy 1-2 napig elélek ezen, viszek kóstoltatni is, de ebből nem lett semmi. Mire észbe kaptam, az arasznyi magas tálkában könyékig benne voltam, mint Micimackó a mézes csuporban, és volt mogyorókrém, nincs mogyorókrém, majd a következő pillanatban arra eszméltem, hogy volt keksz, nincs keksz. Ez úgy jó, ahogy van!

Meleg szívvel ajánlom ezt a receptet a gyereknek uzsira, a barátnőknek traccspartihoz, a kiállhatatlan főnök megszelídítésére, a hisztis kollegina lenyugtatására, a pasi meghódítására, a barátnőd elkápráztatására, és magadnak, mert ennyi luxus mindenkinek jár! 😉

A keksz (cukor-, tej-, liszt- és tojásmentes)

Hozzávalók 10 darabhoz:

1 evőkanál kókuszzsír (szerintem vajjal is működhet)

3 dkg szeletelt mandula

2 evőkanál gesztenyeliszt

2 evőkanál kókuszliszt

1 teáskanál méz

1 átlagos méretű banán

1 nagy csipet só

és a lényeg, ami nem hagyható ki: 1 kávéskanál szerecsendió

A kókuszzsíron a mézet a mandulával aranybarnára karamellizáljuk, majd hozzákeverjük a liszteket, a sót és a szerecsendiót. Ez ennek a sütinek az x-vegyszere, ettől válik különlegessé, pikánssá. A banánt egy villával darabosra törjük, és ezt is hozzákeverjük a masszához. Sütőpapírral kibélelt tepsiben köröket formázunk belőlük, és előmelegített sütőben 150 fokon 20 percig sütjük.

Készen álltok?

Tádáááááám!

A mogyorókrém (cukor-, liszt-, tej- és tojásmentes)

10 dkg mogyoró

1 nagy evőkanál holland kakaópor

1 banán

1 evőkanál kókuszzsír

1 kávéskanál méz

1 csipet só

Aprítógépben a mogyorót nagyon finomra daráljuk. Ha csak kávédarálóval rendelkezünk, akkor mindenképpen végezzünk előaprítást egy húsklopfoló segítségével, különben… sejtitek, ugye? 😀

A kókuszzsíron megkaramellizáljuk a mézet, ehhez hozzáadjuk a mogyorót, és 1-2 percig együtt pirítjuk őket.

A kakaóporral és a sóval krémesre keverjük a mézes mogyorót, majd egy banánt szintén egy villa segítségével pépesítünk, és belekeverjük a krémbe.

Hűtőbe tesszük, és ismét jön a türelmetlen várakozás.

És ha eddig nem csorgott volna a nyálad, mutatok még valamit:

Mindenképpen próbáljátok ki, fenomenális!

További kulisszatitkokért, kövess a facebookon!

Az ideális szerdák nem telhetnek el valamilyen édesség nélkül. Miért nem? Mert így, a hét közepén az energiaszintem Bélával, a bányászbékával bridzsel, és ha tehetném, olvasáson és filmnézésen kívül nem csinálnék semmit. És éppen amiatt, hogy ne kelljen a fél napot a konyhában töltenem, egy igazán gyors finomságot készítettem, ami tökéletes lehet gasztroajándékként, várt és váratlan vendégek betoppanása esetén, vagy ha nincs kedved sütni, de mégis valami édesre vágysz.

Gyerekkorom egyik nagy kedvencei ezek a hófehér golyók voltak. Na, nem a bolti, mert az dögunalmas (bár a reklámjait mindig nagyon szerettem), hanem, amit nagymamám készített néhanapján. Alig vártam, hogy végre ehetőre dermedjenek, és onnantól kezdve nem volt megállás. Azóta persze az egészségtudatosság került előtérbe, de szerencsére az ázsiai boltok polcain a kókusztejpor megtalálható, így nem volt kérdés, hogy felkerüljön-e a repertoáromba a Raffaello.

Figyelem! Annyira finom, hogy függőséget okoz!

Home-made Raffaello (cukor-, liszt- és tejmentes)

hozzávalók 20 darabhoz:

10 dkg kókusztejpor

1 evőkanál eritrit

40 ml víz

2 nagy evőkanál kókuszreszelék

1 nagy evőkanál kókuszliszt

1 evőkanál kókuszzsír

20 szem mandula

A forgatáshoz:

kókuszreszelék

A vizet az eritrittel egy edényben oldódásig felmelegítjük, ebbe belekeverjük a kókusztejport, a kókuszreszeléket, a kókuszlisztet és a kókuszzsírt. Néhány órára hűtőbe tesszük (vagy fagyasztóba, ha nagyon türelmetlen vagy, amit abszolút megértek :D), majd golyókat formálunk, aminek a közepén egy szem mandula csücsül.

Végül, mert a kókuszból még mindig nem elég, egy tálkába kókuszreszeléket öntünk, amibe beleforgatjuk a golyókat.

Készülj fel rá, hogy ha nem vagy elég gyors a családod megeszi előled. 😉

További kulisszatitkokért, kövess a facebookon.

Anna Pavlova egy múlt századi orosz balerina volt, aki a tiszta klasszikus balett képviselőjeként előbb az Orosz Balett magántáncosa lett, majd saját társulatával számos országban fellépett, hogy nézők ezreit kápráztassa el művészetével. Az egyik ilyen turné során Annának készítettek egy habcsók-aljú, tejszínhabbal töltött és gyümölcsökkel díszített tortát, amelyet az ő tiszteletére Pavlova-tortának neveztek el. Az már részletkérdés, hogy Új-Zéland és Ausztrália még mindig nem döntötte el, hogy melyikük volt az értelmi szerzője ennek a mennyei édességnek, de engem az jobban érdekelne, hogy a művésznő egyáltalán evett-e belőle…

Pavlova legemlékezetesebb alakítását A hattyúk tavában nyújtotta. A házánál lévő tóban  aranyhalak helyett hattyúkat tartott. Ez annyira menő. :))

Szombaton ünnepeltem a születésnapomat, és ennek alkalmából készítettem el ezt a nagyon gyors, nagyon diétás, és nagyon finom sütit. Egyetlen hibája volt csupán, hogy a nagy rohanásban nem vártam meg, hogy teljesen kihűljön a habkorona, és emiatt a kókusztejszínből vert hab egészen folyóssá vált. Így nem tudtuk szeletelni, úgyhogy „tortázzuk egy tálról” felkiáltással mindenki nekiesett egy villával, és ette, amíg látta. Kb. öt percig. Szóval egy jó tanács: a kezdj el időben sütni, és ne legyél türelmetlen. De ha csapatépíteni akarsz, akkor ez egy jó ötlet lehet. 😀

Pavlova-torta (cukor-, liszt- és tejmentes)

Hozzávalók egy 24 cm átmérőjű tortaformához:

7 tojásfehérje

5 ek. eritrit

1 csipet só

3 dl kókusztejszín + 2 ek. eritrit

a tetejére gyümölcs (én epret és gránátalmával díszítettem), olvasztott csoki, szeletelt mandula

A tojásfehérjéből az eritrittel és a sóval kemény habot verünk. Ha kapcsos tortaformánk van, akkor a karimát leszedjük, mert a hab, ha jól dolgoztunk, nem fog szétfolyni. Szépen eloszlatjuk rajta, de nem kell ragaszkodni a szabályos, határozott szélekhez, egy kis játékosság sosem árt. 🙂

35 percig 100 fokon szárítjuk, ez idő letelte után, teljes kihűlésig résnyire nyitott sütőajtónál tartjuk. (Én éppen itt rontottam el, benne hagytam a sütőben, majd 20 perc után kiszedtem, vártam 10 percig, míg a pulton nézelődött, de nem hűlt ki. Érthetően.)

A kókusztejszínből az eritrittel kemény habot verünk. Ez elég melós, idegölő, plusz rengeteget kell utána takarítani, mert az egész konyha kókusztejszíncseppes lesz, szóval, ha van habszifonod használd. Nekem egyelőre nincs, de ami késik…

Az összeállítást talán nem is kellene részleteznem, a kihűlt habcsókra rákanalazzuk a tejszínt, a gyümölcsökkel díszítjük, én csokit is olvasztottam rá, és egy kávéskanál mézen mandulát pirítottam.

Az elkészítés bruttó ideje elég sok, a hosszú várakozás miatt, de amíg tényleg ténykedned kell a konyhában, az kb. 20 perc. A maradék másfél órában pedig be lehet gyúrni egy másik adag tésztát, lehet sminkelni, hisztizni, amiért nincs egy rongyod sem… de akár futhatsz is egyet. 😉

További kulisszatitkokért, kövess a facebookon.

Vannak napok, amikor egyszerűen nem jó semmi. Azok a dolgok, amik normál esetben fel tudnak dobni, azoknak a varázsereje ma nem hatott. Nincs örömködés az új csizmának, amely gyönyörű, és az eredeti ár töredékéért kaparintottam meg, sem a holnapi szülinapozásnak, sem a doromboló macskáknak, sem annak, hogy utolsó percben kapcsoltam, hogy még hét kreditem hiányzik, és találtam éppen elég kredithez juttató érdekesnek ígérkező tárgyakat…

Ilyen állapotban pedig nem lehet sütni. Lehet persze, de nem érdemes. Lehet próbálkozni, de ne várj csodát. Viszont holnap egész nap tortával akarom tömni a fejem, mert ez a szülinaposok kiváltsága. Ahhoz pedig valamikor meg kell sütni… Vajon, ha minden alkalommal, amikor a torta közelébe kerülök evési céllal, és elfújom a gyertyákat, akkor nagyobb eséllyel teljesülnek a kívánságok? Vagy lehet többet kívánni? Erről miért nem szól a fáma? Csak annyit találtam, hogy a mendemondák szerint a füst továbbítja a transzcendens szférába a kívánságokat, ahol, mint tudjuk, nagyüzemben folyik a csodagyártás.

Mit gondoltok, a szülinapi tortát kikhez kötik?

Na?

Rómaiak?

Nem.

Kínaiak?

Nem.

Görögök?

Talált, süllyedt. Állítólag Artemisznek készítettek kerek süteményt (mert ő ugye a Hold istennője a görög hitvilágban), és azért pakoltak rá egy halom gyertyát, hogy így jelképezzék a Hold fényességét.

Angliában több babona is kapcsolódik a tortához. Egyrészt, hogy ha leejtették, mikor készült, akkor az ünnepeltre szerencsétlen év várt. Most komolyan: ha ti lennétek a szülinaposok, ki vagytok éhezve egy jó nagy szelet csokitortára, és az anyukátok/barátnőtök/pasitok/akárkitek hüppögve bejelentené, hogy nincs szülinapi torta, mert megbotlott egy arra kószáló macskában, és elejtette, ti nem éreznétek magatokat szerencsétlennek? Én nagyon.

A másik hagyomány, amivel a középkoriak szórakoztatták magukat a ködös Albionban, hogy a tortába érmét, gyűrűt vagy gyűszűt rejtettek. Aki pénzt talál, arra a mese szerint gazdagság, aki gyűrűt, arra házasság vár a közeljövőben, aki gyűszűt, az pedig vénlány marad. Vagy agglegény. Szép kilátások.

Ennyit a szülinapi torta történeti áttekintéséről.

Visszakanyarodva hozzám, és az én egyik szülinapi tortámhoz (mert lesz egy másik szintén hand-made, valamint egy cukrászdai is, ami a vendégeknek lett rendelve, én úgysem eszem belőle), csak annyit mondhatok, hogy amennyire nem voltam jelen a készítése közben, annyira jól sikerült. Mondjuk, továbbra is az a véleményem, hogy sütni… és úgy általában élni csak szívvel-lélekkel lehet. A kompromisszumokat és félmegoldásokat pedig hagyjuk meg azoknak, akiknek az is elég.

Habsipkás Totu-torta (cukor-, liszt-, tejmentes)

(18 cm átmérőjű kapcsos tortaformához)

A tésztához:

3 ek. kókuszliszt

1 ek. gesztenyeliszt

2. tojássárgája

1 ek. eritrit

1 ek. olvasztott kókuszzsír vagy zsír

1 csipet só

valamilyen savanykás lekvár (én házi ribizlilekvárt használtam)

A totus töltelékhez:

20 dkg totu

3 ek. eritrit

1 ek. kókusztejszín

1 ek. olvasztott vaj

1 tojássárgája

fél rúd vanília kikapart belseje

1 bio citrom héja és leve

A habsipkához:

5 tojásfehérje

2-3-4 ek. eritrit

1 csipet só

A tésztához az összevalókat nemes egyszerűséggel összegyúrjuk. Ezután a kizsírozott kapcsos tortaformába nyomkodjuk, és 150 fokon 10 percig sütjük.

Közben elkészítjük a tölteléket. A totut a tojás sárgájával, vajjal és a kókusztejszínnel megpróbáljuk a lehető legkrémesebbre keverni, majd az eritrittel, citrommal és vaníliával édesítjük.

A sütőből kivesszük a tésztát, és 1-2 evőkanál lekvárral megkenjük. Erre simítjuk a totus tölteléket, majd negyed órán keresztül sütjük.

A habsipkához a tojásfehérjét kemény habbá verjük az eritrittel és a sóval. Negyedóra elteltével a totut beterítjük vele, és 100 fokon 30 percen keresztül szárítjuk.

Az enyém közben valami őrülten megemelkedett. Nem is értem, hogyan. Nézzétek!

Azt hittem, össze fog esni a teteje, de így maradt.

A végeredmény egy habkönnyű, tavaszias ízvilágú sütemény, amelyre egy diétázó sem mondhat nemet, mert gyakorlatilag tojásfehérje az egész. Pont olyan, amilyennek megálmodtam. 🙂

További kulisszatitkokért, kövess a facebookon.

Ó, hab! Ó, mák!

Ha a tavalyi évben sütöttem jó süteményt – márpedig sütöttem, ezt több tanú is állíthatja -, az abszolút leges-legje a habos mákos volt, amely bejgli helyett készült karácsonykor. Egyébként sem rajongok a hagyományos karácsonyi süteményekért, időm sem volt kikísérletezni a feltekerés-biztos, törés- és repedésálló „mindenmentes” bejglitésztát, viszont mák nélkül nincs karácsony, így esett a választásom erre a klasszikus finomságra. Leheletnyi, éppen, hogy csak tészta, szaftos, citromos máktöltelék és a tetején a lényeg: a tökéletes, kemény, hófehér habkorona, amely úgy olvad szét a szájban, mintha bárányfelhőbe harapnál. Csodaszép, csodafinom, és bárkit le lehet venni a lábáról ezzel az édességgel.

Ha a fenti szösszenet nem győzött volna meg, hogy kipróbáld, elárulom, hogy még egészséges is. A tojásfehérje szuper fehérjeforrás, a máknak pedig számos jótékony hatása van. Hasznos fegyver lehet a csontritkulás ellen, görcsoldó, nyugtató, vérnyomáscsökkentő, valamint segít oldani a bél falára rakódott salakanyagokat. Ezek után nem kérdés, hogy megsütöd, ugye? 🙂

Habos mákos (liszt-, cukor- és tejmentes)

Hozzávalók kb. 12 szeletre

A tésztához:

20 dkg kókuszliszt

12 dkg vaj/kókuszzsír

6 dkg eritrit

1 tojássárgája

fél citrom reszelt héja

A töltelékhez

25 dkg darált mák

2 ek. eritrit

fél citrom leve és héja

1 dl kókusztej

1 csipet só

A habhoz:

6 tojásfehérje

5 ek. eritrit

A sütőt előmelegítjük 170 fokra. A tészta hozzávalóit lehetőleg minél gyorsabban összegyúrjuk, majd két sütőpapír között vékonyra nyújtjuk. Nagyjából 10 perc alatt megsül.

Eközben a mákot a kókusztejjel, az eritrittel és a citrommal összefőzzük

A tésztára simítjuk a mákot, majd visszatoljuk a sütőbe.

A tojásfehérjéből kemény habot verünk az eritrittel és a sóval, majd a félig kész sütire halmozzuk. 5 percig 200 fokon sütjük, további 15-20 percig 160 fokon.

A végeredmény magáért beszél, és azt hiszem, kevésbé szakavatottaknak fel sem tűnik, hogy ez nem az eredeti recept szerint készült.

További kulisszatitkokért, kövess a facebookon.

Azt mondják, süteményillatom van. Kókuszos, epres, narancsos… A többi hozzávalót egyelőre homály fedi. Hogy ez valóban így van-e, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, mert magamon leggyakrabban Nina Riccit érzek, különleges alkalmakkor Shiseido-t, annyi azonban bizonyos, hogy szeretem mindhárom alapanyagot. A kókuszt különösen.

Szerintem nincs olyan gyerek vagy akár felnőtt, akinek ne lennének olyan időszakai, amikor kizárólag egy bizonyos ételt preferál, és nem tud belőle eleget enni. Az öcsémmel jó pár édességkorszakunk volt gyerekkorunkban (persze az egészségtelen fajtából), és ezek közül az egyik a Bounty-mánia volt. Tejcsokis vagy étcsokis lényegtelen, ha nem lett volna bevonat az sem baj, mert ami a fontos: a kókusz. Amely puha, nem kell rajta sokáig kérődzni, nem száraz, nem fullasztó, nem túl tömény, de édes, karakteres és megunhatatlan.

Csokit már egy ideje nem eszem, azonban szerencsémre a paleóban a kókusz egy elfogadott és közkedvelt alapanyag, így egy rövidke nosztalgiával egybekötött brainstorming után megszületett az ötlet: megreformálom a bolti édességet.

Nem szeretnék senkiben sem hamis vágyakat kelteni: nem olyan, mint a hagyományos, de ez nem azt jelenti, hogy rosszabb. Más ízvilág, de ha elvonatkoztatsz attól, amit megszoktál, és nyitsz az új felé, rájössz arra, hogy nem kell mindennek cukorban úsznia ahhoz, hogy finom legyen.

Bounty házilag (cukor-, liszt-, tejmentes)

3 tojásfehérje

4 ek. eritrit

10 ek. kókuszreszelék

fél rúd vanília kikapart belseje

1 csipet só

A bevonathoz:

10 dkg magas kakaótartalmú étcsoki

A tojásfehérjéből a sóval és az eritrittel kemény habot verünk, majd hozzákeverjük a kókuszreszeléket. Egy tepsibe sütőpapírt teszünk, rásimítjuk a masszát, és légkeveréses sütőben 120 fokon 25-30 percen keresztül sütjük. Ne szárítsuk túl, mert akkor könnyen törik, és nehéz lesz szeletelni.

Miután kiszedtük a sütőből vékony szeleteket vágunk, és olvasztott csokival bevonjuk.

Dermedésig várunk, aztán elpusztítjuk. Már ha nem lakunk jól a második szelettől.

Az első képet innen kölcsönöztem.

További kulisszatitkokért, kövess a facebookon.

Személy szerint nem tartom fontosnak a reggelit, de ha már választanom kell valamilyen paleó süti vagy egy zöldséges-szalonnás-gombás rántotta között, nem kérdés melyikre fog esni a választásom. Ha a rántottára tippeltél, nyertél.

De ha valaki egy ilyen édes-bájos meglepi reggelit dobna nekem össze hajnalok-hajnalán (bár kérdés, hogy van-e olyan személy, aki korábban kel, mint én :D), akkor átértékelném a dolgot, és örömmel lemondanék a rántottáról, ennek a könnyű, de mégis édes finomságnak a javára, amitől tuti nem fogsz egész délelőtt a kajakómától fetrengeni, és jól is laksz vele.

Ha nincs időd korán elkészíteni, nem gond, a nap bármely szakában fogyasztható, ebéd vagy vacsi utáni desszertnek is kiváló, és szerintem nincs olyan, akinek az arcára ne csalna mosolyt. És úgyis ez a cél, nem? 🙂

Szerelmes paleó palacsinták

hozzávalók 2 főre (2×2 tenyérnyi nagyságú palacsintához)

2 tojás

3 ek. gesztenyeliszt

2-3 ek. víz

1 ek. kókusztejszín (pl. Cocomas)

1 ek. eritrit

ízlés szerint mézeskalács-fűszerkeverék

pár csepp citromlé

1 alma

A díszítéshez:

1-2 csík magas kakaótartalmú étcsoki (legalább 70%-os) megolvasztva

bogyós gyümölcs

bármi, ami eszedbe jut (szárnyaljon a fantáziád ;))

Az almát megmossuk, meghámozzuk, és 2-3 mm vastagra szeljük. Egy pici szív alakú kiszúró formával (vagy ha ez nincs, akkor kést is használhatsz) szíveket szurkálunk ki. Én 8-at használtam fel, de ez nem azt jelenti, hogy neked is annyit kell.

A palacsintatésztához a folyékony hozzávalókat a víz kivételével összekeverjük, hozzászitáljuk a gesztenyelisztet, fűszerezzük, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy palacsintatészta-sűrűségű legyen. Se nem túl híg, se nem túl sűrű. Nekem nagymamám egyszer azt mondta, hogy a tejtől sűrűbb, de a tejföltől hígabb a tökéletes. Gondolom, nem a ma kapható tejfölökre gondolt, amelyeket egészben lehet kiszedni a dobozból, és szinte habverővel kell őket kikeverni, hogy krémszerűek legyenek…

A palacsintasütőt kókuszzsírral kikenjük, és egymás mellé teszünk két almaszívet, majd erre kanalazzuk a tészta kb. egynegyedét úgy, hogy az almák a palacsinta közepére kerüljenek. Ne ijedj meg, ezek mini-palacsinták lesznek, és hidd el, sokkal könnyebb dolgod lesz, ha kisebbek, mert a nagyokat nehéz megfordítani.

Óvatosan megfordítjuk, megsütjük a másik oldalát is, és így járunk el a maradékkal is.

Hogy ezután mi következik? Ez már a te fantáziádra bízom. Én csokit olvasztottam, málnát vadásztam a fagyasztóban, de inkább megmutatom. 😉

– Ezt mind nekem?
– Igen, neked, Csipke.

További kulisszatitkokért, kövess a facebookon.

Nagy gondban vagyok, hogy mit is írjak, mert elég kétesek az érzelmeim a közelgő Valentin-nappal kapcsolatban. Jó, tudom, mit kattogok ezen ennyit, pont olyan nap, mint a mai vagy a holnapi, vagy mint a karácsony második napja. Az égvilágon semmi jelentősége nincsen, hogy pénteken épp a szerelmesek ünneplik magukat és egymást. Ha viszont nem fontos egy ilyen világi (és valljuk be, kissé kapitalista) ünnep, akkor ez alapján miért fontos a mai vagy a holnapi nap, ami nem is ünnep? Persze ilyenkor el lehet lőni a szokásos közhelyeket, hogy szeressük egymás ma is, ne csak Valentin-napon, ne csak ezen a napon lepjük meg a kedvest, hanem egy rosszul induló hétfőn is. Nyilván, akik jól működő, boldog kapcsolatra törekszenek, azok számára ez természetes, akinek meg nem ez a célja, az úgysem fog különösebb erőfeszítéseket tenni sem most pénteken, sem máskor.

Ugyanakkor, amire szerintem ez a nap alkalmas lehet, az az, hogy lépjünk egy nagyot a boldogságunk felé. Tetszik valaki? Küldj neki egy képeslapot (akár e-mailben is, csak nehogy spamként végezze) vagy egy csokor virágot, vagy állj elé, és hívd el végre randizni, vagy mondd el neki, hogy mennyire csodálod a humoráért, az eszéért vagy bármiért. Tök mindegy, a kedveskedés melyik módját választod, csak kérlek, csinálj valamit, mert a hercegnő nem fogja magát megszöktetni a sárkánytól, hogy a karjaidba vethesse magát, ugyanakkor a herceg sem fog megjelenni a torony aljában, ha előzőleg nem mosolyogtál rá.

Nem mondom, hogy a siker garantált, de legalább megpróbáltad, és feldobni valaki napját, mégiscsak klassz dolog.

Ha a fenti ötletek nem nyerték el a tetszésedet, akkor még mindig van egy a tarsolyomban: sós karamellel töltött bonbon.

A sós karamell iránti lelkesedésem egy rosszul sikerült sajttortával kezdődött. És bár nagyon ritkán készítek olyan édességet, amelynek ez szerves eleme lenne, mert a méz, mint tudjuk, a paleóban csak kompromisszum, de egy évben egyszer, azt hiszem, mindenki megengedheti magának ezt a luxust.

Úgyhogy hölgyeim és uraim, kössétek fel a kötényt, és dobjátok össze ezt a hihetetlenül egyszerű édességet (a leírása bonyolultabb, mint az elkészítése), és egy szép masnival átkötött dobozban pénteken adjátok oda a kiszemelt lánynak-fiúnak, vagy hagyjátok az asztalán, vagy ha ti nem meritek személyesen, akkor kérjetek meg egy havert, hogy csapjon fel futárnak.

De persze ha ennyi áldozatot sem hozol, akkor nincs miről beszélni…

Sós karamellel töltött bonbon (cukor-, liszt-, tejmentes)

Hozzávalók 12 darabhoz

1 tábla legalább 70% kakaótartalmú csoki

10 dkg méz

1 ek. kókuszzsír

2-3 ek. sűrű kókusztej (pl. Cocomas)

3 csipet só (ha tartasz tőle, lehet kevesebb is, én szeretem, ha inkább sósabb)

Vízfürdő felett a csokit megolvasztjuk.

Egy magas falú edényben a kókuszzsírt felolvasztjuk, hozzáöntjük a mézet és a sót, és aranybarnára karamellizáljuk. Vigyázzunk, nehogy odaégjen, mert akkor kezdhetjük az egész műveletet elölről, plusz a lábasunknak is búcsút inthetünk.

Ha a méz szép barna, kis lángon a kókusztejet hozzáöntjük. Nagyon magasra szökhet a hab, ezért kell, hogy az edény fala magas legyen. Gyorsan elvegyítjük a hozzávalókat, és levesszük a gázról.

Szilikonos bonbon-formát célszerű használni, ha az nincs, akkor bármilyen jégkockatartó megteszi. Annyi a hátránya, hogy nehéz lesz a végén kiszedni belőle a csokikat. (Én 10 percig csapdostam a pulthoz, mire sikerült kiműtenem az összeset… legalább lesz mit kérnem a születésnapomra :D)

A formák falát csokival vékonyan bevonjuk, úgyhogy ne maradjanak hézagok. A minél gyorsabb dermedés érdekében berakhatjuk a fagyasztóba.

Ha megdermedt belekanalazzuk a már nem forró karammelt. Kb. a ¾-ig töltjük. Várunk egy kicsit, és végül újabb adag csokival lezárjuk a bonbonokat.

Hűtőbe tesszük, és türelmesen várunk, míg teljesen megdermed.

Óvatosan kihámozzuk a formából, és amíg nem kerül fogyasztásra érdemes hűvös helyen tárolni, mert az olvasztott csoki (főleg, ha magas kakaótartalmú) gyorsabban olvadhat.

P.S.: Holnap egy igazi édes meglepi reggelit hozok, készüljetek. 😉

Az első képet innen, a másodikat innen kölcsönöztem.

További kulisszatitkokért, kövess a facebookon.

Ha gyümölcsről van szó, nincs olyan, hogy elég. Fagyi, krém, hab, friss, aszalt, fagyasztott… Ezerféle felhasználási mód, ezerféle íz. Különösen kedvenc a lila füge és a gránátalma, azonban a top 10-es listámban a bogyósok is igen előkelő helyen szerepelnek. Eper, málna, ribizli, áfonya vagy szeder? Édes vagy savanykás? Mindegy, ha illatos, zamatos gyümölcsökről van szó, és nem holmi üvegházban nevelt, idő előtt leszedett, színtelen-szagtalan-íztelen agrártermékről. Mivel anyukám nyáron vett nekem 1-2 kiló szedret, amelyet előbb tálcán előfagyasztott, majd fagyott állapotban pakolt át dobozkákba, hogy a lehető legkevésbé törjenek össze, és veszítsék el az eredeti alakjukat az óriási gyümölcsök, így ez az alapanyag egy ideig még a rendelkezésemre áll. És köszönhetően az óvatos fagyasztásnak, nem csak krémekbe tudom belekeverni, hanem díszítésre is alkalmasak.

És hogy mi a titok? Ez a sütemény egy, a szívemnek nagyon kedves személynek készült. Kérdeztem tőle, hogy milyen sütit szeretne, mire azt a választ kaptam, hogy mindegy, csak pudingos és gyümölcsös legyen. Noha a vizsgaidőszak közepén ésszerűnek tűnt volna, hogy a lehető leggyorsabban elintézzem bolti főzős, vaníliát sosem látott pudinggal, egyszerű piskótával, a lelkiismeretem nem hagyott volna nyugodni. Mert ha  fontos valaki, annak nem lehet kamuvanília-pudingos sütit sütni…  Így született ez a szedres tartelette, amely fénylő szederszemei szinte felszólítják az ember fiát-lányát, hogy harapjon bele, s ezért az ízélményért – a savanykás szeder, a kesernyés ganache, az édes vaníliakrém, valamint a bársonyos, puha tészta, amely megszelídíti ezt a hármas kompozíciót – megéri elcsábulni. Többszörösen is.

Szedres tartelette (cukor-, liszt- és tejmentes)

Hozzávalók 6 tortácskához:

A tésztához:

15 dkg kókuszliszt és mandulaliszt vegyesen

7,5 dkg ghee/kókuszzsír

2 ek. xilit

1 tojás sárgája

1 csipet só

A vaníliakrémhez:

3 túlérett banán

1 dkg vaj

fél doboz cocomas + 1 dl víz

fél vaníliarúd

csipet fahéj

A ganache-hoz:

1 dl sűrű kókusztejszín

2 púpos evőkanál holland kakaópor

A tetejére:

gyümölcs, ami éppen kéznél van

zselatin

A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Mivel elég kényes a tészta, könnyen morzsolódik, törik, ezért jobbnak láttam a sütéshez szilikonos muffinformákat használni. Egy kis marék tésztát egyenletesen eloszlattam a muffinformában, és 170 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütöttem.

A vaníliakrémhez, a vajat egy edényben felolvasztjuk, a banánokat apró darabokban a vajra dobjuk. Mikor elkezd karamellizálódni, felöntjük a kókusztejszínnel és a vízzel, hozzáadjuk a vaníliát és a fahéjat.  Állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük.

A ganache-hoz a kókusztejszínt a kakaóporral sűrűre főzzük.

Amikor minden elkészült, kihűlt, és átment az első ízpróbán, összeállítjuk a sütit. A formából óvatosan kivesszük a tésztát, belekanalazunk valamennyi vaníliakrémet, majd a ganache-t.

Ha fagyasztott gyümölcsöket használunk, lecsöpögtetjük őket, nehogy véletlenül eláztassák a tésztát, különben széttörik, és akkor azon nyomban el kell tüntetni a nyomokat. 🙂 Ráhalmozzuk őket a krém tetejére, és zselatinnal átkenjük, hogy még fényesebbek legyenek.

Néhány órára hűtőbe tesszük, közben igyekszünk lefoglalni magunkat, hogy ne nyitogassuk kétpercenként a hűtőt. 😀

További kulisszatitkokért, kövess a facebookon.

Farsang van, a maszkabálok időszakában pedig nincs olyan lelkes konyhatündér, aki valamilyen fánkfélével ne próbálná elkápráztatni a családját vagy a barátait.

Hogy melyik volt előbb: a fánk vagy a farsang, tudható, hiszen a történészek szerint már az ókori görögök és rómaiak is fogyasztottak egy fánkszerű tésztát halszószba tunkolva. (Szerintem, ha ismerték volna a csokiszószt, vagy főztek volna lekvárt, eszükbe nem jutott volna halszószra fanyalodni.)

Az 1400-as években Európa-szerte, később a hollandoknak hála – akik magukkal vitték az Újvilágba –, az egész világon elterjedt és közkedveltté vált. Hívhatjuk pánkónak, churrosnak, doughnut-nak, badushának, Krapfen-nek, oliebollen-nek, a lényegen nem sokat változtat. Variációk széles tárháza egy témára, és micsoda szerencse, ha egy álarcos összejövetelre visszük, mert senki sem fog rájönni, ki pusztította el az összes fánkot.

Minden süteménynek van egy története. Az egyiknek az, hogy a kukában landolt az első néhány verziója, a másiknak az, hogy ínycsiklandozó lett, pedig csak egy improvizációs ámokfutásnak indult, a harmadik íze talán nem röppentett fel a kulináris élvezetetek Mount Everest-jére, de a készítője szívének kedves személynek készült, és ez a különleges fűszer érződött az utolsó morzsáján is.

Az én fánkom története 2012 szilveszterére datálódik, amikor Hollandiában éltem, és a szilveszterkor dolgozóknak a cég fánkot rendelt az egyik pékségből. Mivel valami eszméletlen finom volt (eszméletlen sok kalóriával, cukorral, és omega-6-tal, tehát nem épp egy superfood), ezért otthon kidolgoztam a saját tökéletes szilveszteri oliebollen-emet, amely abszolút beleillik a paleolit táplálkozás szabályaiba, farsangkor is megállja a helyét, és legalább olyan finom, mint az eredeti egészségtelen változat. Arról nem is beszélve, hogy pillanatok alatt elkészül, és sokkal kevesebbet kell pepecselni, mint a nálunk népszerű szalagos fánkkal.

Fánk cukor-, liszt- és tejmentesen

Hozzávalók 10-12 kétfalatnyi darabhoz:

1 nagy, érett banán

5 dkg kókuszreszelék

3 dkg őrölt mandula

2 tojás

A banánt villával összetörjük, nem kell nagyon pépesre, mert akkor folyós lehet a tészta. A többi hozzávalót hozzákeverjük, ha hígnak érezzük a tésztát, nyugodtan tehetünk bele valamelyik alapanyagból. Kis (kétfalatnyi) golyókat formálunk, zsírban vagy kókuszzsírban aranybarnára sütjük. Ha ügyesen forgatjuk sütés közben, szalagot is kaphatunk. A közepe nem baj, ha kissé sületlennek tűnik, ez a banán miatt van. Sütés után fahéjas xilitbe/eritritbe forgatjuk. Fogyaszthatjuk magában, lekvárral, csokikrémmel… vagy halszósszal.

Az első képet innen kölcsönöztem.

További kulisszatitkokért, kövess a facebook-on.