Süteményeskert

Húsvétkor felkaptam a futócipőmet, és elindultam kilométereket gyűjteni. Jó hosszú idő után először, és legnagyobb meglepetésemre 14 km-ig meg sem álltam. Azóta persze ismét szerelmes vagyok a futásba, megyek, amikor tudok, néha suhanok, néha csak vonszolom magam, de minden egyes alkalom nagyon sokat ad. Igazi minőségi időt töltök magammal, és én ebben a más-állapotban szinte gyermeki rácsodálkozással döbbenek rá újra és újra, hogy milyen sok olyan dolog van, amiért büszke lehetek magamra, és amiért hálát adhatok.

Mások számára talán apróságnak tűnhet, de tavaly októberben félmaratont futottam. Én, aki 12 éven keresztül úgy ment minden tesiórára, hogy hátha elmarad, hátha beteg a tanár, hátha valami rendezvény miatt nem tartják meg, hátha… Amikor elballagtam gimiből, annak örültem a legjobban, hogy végre megszabadultam a kötelező testneveléstől, aminek vajmi kevés köze volt a test neveléséhez. Se kötélre nem tudok mászni, se fejen állni nem tudok, ahogy gerendán sem tudok bukfencezni, és életemben szekrényt is csak egyszer ugrottam, de annak elsötétülő plafon lett a vége, és sok kékellő folt itt-ott.

Szóval ezek után, az hogy én szeretek futni, az meglepő. Az, hogy félmaratont futottam, kész csoda. 6 hetem volt rá felkészülni, miután elhatároztam, hogy benevezek az amszterdami félmaratonra (persze nem nulláról indultam, de elég rendszertelenül futkorásztam, és 12 felé sosem mentem), ebből egy hetet a szeles-esős holland időjárásnak köszönhetően betegen töltöttem, és nem vagyok abban biztos, hogy a családom fogadni mert volna rám. Nekem is voltak fenntartásaim, sokszor azt is el akartam felejteni, hogy én valaha jelentkeztem, de Amszterdamban a startnál nyilvánvalóvá vált, hogy már nem fújhatok visszavonulót, és lefutom a 21 km-es távot. Óriási élmény volt, csupa kedves, biztató ember az út mentén, lelkes önkéntesek, és a végén a cél az Olimpiai Stadionban. Megérte. Minden egyes métere megérte. A végén még érmet is kaptam, és tényleg mindenkinek csak kívánni tudom, hogy minél több olyan célt tűzzön ki magának, aminek az eléréséhez a komfortzónáját el kell hagynia. El lehet érni bármit, amit megálmodsz magadnak, csak hatalmas elhatározást, hitet, kitartást és munkát igényelnek a nagyobb feladatok.

Most hogy újra szerelmese lettem a kilométereknek, egyből kilátásba helyeződött egy erdei terepfutás májusban, egy újabb félmaraton júniusban, a többi pedig… majd kiderül.

És hogy futás után kicsit kényeztessem magam, ma összedobtam egy proteinszeletszerűséget. Abszolút laktózmentes, semmilyen “gyári” por, tejsavó, szója vagy más ilyen rémség nincs benne, a fehérjét tojásfehérjéből készült totu és olajos magvak biztosítják. Az elfáradt izmok táplálóbbat és finomabbat el sem tudnának képzelni.

Proteinszelet totuból (liszt-, cukor- és tejmentes)

10 dkg totu (mert… ez kényelmesebb :D)

1 marék dió

1 marék mandula

1 tk. eritrit

fél vaníliarúd

A bevonathoz:

1 evőkanál kókuszzsír

1 evőkanál kakaópor

méz vagy eritrit ízlés szerint

Az aprítóban addig keverjük a totut a magokkal, az eritrittel és vaníliával, amíg nem kapunk egy krémes, homogén masszát. Rudakat formázunk (de inkább golyókat… jobban jársz, hidd el), és bevonjuk a felolvasztott kókuszzsírban elkevert kakaóporral és az eritrittel. Irány a hűtő, és edzés szigorúan csak edzés után szabad megkóstolni! 😉

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

A húsvét jött, és el is ment. Nagy feneket nem kerítettünk neki, sonka, tojás, egy nyúlállományt ellátó zöldség volt terítéken, sütöttem egy adag almás krémest és egy darab banánkenyeret, hogy meglegyen a kalács-feeling. Aki akarta az teleehette magát a nagyszülőknél.

Sajnálom, hogy az emberekből ennyire kiveszőben van az ünnepi szellem (és ezt magamra is értem), hogy a hagyományok ennyire elvésznek, hogy locsolkodni ciki és nyűg. Vagy hogy az a ritka, hogy egy lánynak májusfát állítanak. Vagy hogy karácsony kizárólag az evésről meg az ajándékról szól.

Van azért pozitív vonzata is ennek a nagy hétfői kölnimentes nyugalomnak, méghozzá az, hogy kicsit utolértem magam az egyetemi dolgaimmal, és végre rászántam magam az aranygaluska sütésre.

Nem magával a sütéssel volt a gond, hanem a diótöréssel. Összekötöttem némi D-vitamin gyűjtéssel, és közben próbáltam a macskákkal is lelki életet élni, de jobban érdekelte őket egy-egy csiga vagy cserebogár, mint az én ciccegésem. Sose leszünk jóban.

Már vagy egy hete csiklandozta a buksimat az aranygaluska, és próbáltam elhessegetni, mert legyünk őszinték: a kelt tészta az kelt tészta. Ahhoz élesztő kell és a liszt sikértartalma, maglisztből nem lehet ilyet kreálni. De tegnap mégiscsak rászántam magam, ha már volt időm diót törni, és nagyon jól tettem.

Húsvétra kaptam Ausztriából kókusztejet (tudjátok, hogy engem ilyen dolgokkal le lehet venni a lábamról :D), és eddig ez a legfinomabb fajta, amivel valaha találkoztam. Ráadásul csak víz, kókusz és citromsav van benne, tehát a hozzávalókat tekintve is csillagos ötös, nem csak ízre és krémességre. Tökéletes sodó alapanyag. Már csak egy importőrt kellene találnom aki biztosítaná a zavartalan ellátást. 😀

Aranygaluska (liszt-, cukor- és tejmentes)

Tészta:

6 ek. tápiókakeményítő

6 ek. mandulaliszt

2 el. lenmagliszt

2 ek. darált dió

4-5 ek. eritrit

4 tojás

1 kk. szódabikarbóna

pár csepp citromlé

citrom vagy narancshéj

+ eritrites darált dió

Sodó:

fél liter kókusztej

2 tojássárgája

3-4 ek. eritrit

1 vaníliarúd

1 kk kurkuma

A tészta hozzávalóit minden bonyolítás nélkül összekeverjük, hogy kanalazható masszát kapjunk. Fogunk egy tepsit, vagy tortaformát vagy valamilyen sütésre alkalmas tálat, amibe elkezdjük adagolni a tésztát. Egy kanál tészta, majd rá egy kanál eritrites dió, és lehetőleg próbáljunk két ilyen réteget létrehozni. 150 fokon kb. 40 percig sütjük.

A sodóhoz a kókusztejet (ami inkább sűrű legyen, de mindenképpen folyékony, a legjobb erre szerintem a kókusztej-konzerv) egy lábasba öntjük, ízesítjük vaníliával, és elkezdjük forralni. A két tojássárgát néhány kanál kókusztejjel kikeverjük (így könnyebb lesz sűríteni), majd állandó keverés mellett a forró kókusztejhez adjuk. Felforraljuk, és mivel ennek semmi színe, ezért 1 kávéskanál kurkumával sárgára színezzük. Íze nincs. Színe viszont annál inkább. Éljen az élelmiszermérnökösködés. 😀

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Már jó ideje tervben volt, hogy sütök kakaós csigát. Egyszer meg is próbálkoztam vele, de az annyira rosszul sikerült, hogy még a kísérletezésről is mélyen hallgattam, nemhogy az eredményről.

De ma… vagyis tegnap úgy döntöttem, hogy megér még egy próbát. Semmi kedvvel kezdtem neki, és leginkább az motivált, hogy éhes voltam, mert egész nap egy gránátalmán éltem. Éljen az egész napos egyetemistáskodás. És éljen az, hogy úgy tűnik kezdek “kigyógyulni” az orális fixáltságból, tehát a mindennapi stresszt, az extrémebb eseményekről nem is beszélve, már nem cukorkómában fetrengve igyekszem átvészelni, hanem csak úgy… mint kéne. Fagyi nélkül. Csoki nélkül. Keksztekercs nélkül.

A kakaós csigára visszatérve, a franc se gondolta, hogy ilyen finom lesz: melegen isteni, szinte kelt tészta feelingje van, a töltelék szétolvad a szádban, és egyáltalán nem fullasztó a kakaópor. Nincs is rosszabb annál a kakaós csigánál, ami minden második falatja után egy afrikai falu éves vízfogyasztását két perc alatt magadba döntöd, hogy lepucold a kakaóport a nyelőcsöved faláról.

És ha valamit kérhetek: ne csak a közepét edd ki. Fáj neki, ha a szélét a tányéron hagyod kiszáradni, és aztán a szemétbe dobod. Ne bántsd a kakaós csigát! Nem ezt érdemli.

Kakaós csiga (liszt-, cukor- és tejmentes)

4 ek. tápiókakeményítő

4 ek. gesztenyeliszt

4 ek. törökmogyoró-liszt

4 ek. lenmagliszt

4 nagy evőkanál olvasztott kókuszzsír

4 tojás

2 nagy banán (hámozva kb. 10 deka)

2-3 ek. eritrit

1 kk. szódabikarbóna

néhány csepp citromlé

töltelék:

4 ek. kókuszzsír

4 ek. kakaópor

4 ek. eritrit

2 evőkanál házi lekvár (szilva, ribizli, szeder, meggy)

A kókuszzsírt folyóssá olvasztjuk. A banánt egy villával alaposan összetörjük. A banánra azért van szükség, mert így tovább marad friss a kész süti. A liszteket egy tálban összekeverjük. Figyeljünk oda, hogy ne legyenek csomósak, mert az elég kellemetlen tud lenni. Összekeverjük a hozzávalókat, majd vékonyra kinyújtjuk a tésztát.

A töltelékhez a kókuszzsírt felolvasztjuk. A kakaóval és az eritrittel kikeverjük, majd a végén a lekvárral tesszük igazán különlegessé.

A kinyújtott tésztára simítjuk a krémet, majd óvatosan feltekerjük, és ujjnyi vastag szeleteket vágunk. A szeleteket kipofásítjuk, hogy minél inkább kakaós csigára emlékeztessen, majd 20-25 percre bevágjuk a 150 fokos sütőbe. (Olyan 15-18 percnél érdemes egy tűpróbát tartani.)

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Olyan régen készült már sós.

Hétfő van, szabadnapos vagyok. Se tanítvány, se munka, bementem a kedvenc órámra, majd itthon készítettem néhány ilyen puffancsot, nehogy véletlenül éhen haljak a szakirodalom-gyűjtögetésben. Szörnyű ez a hétfő, egyszerűen szörnyű. :p

Igaz, hogy már jó ideje véget ért a farsangi szezon, de a tészta ötletét a fánk adta, a sajtkrém pedig passzol hozzá. Mint valami sós eckler-fánk. Ha van medvehagymád azzal is feldobhatod! 😉

Sajtkrémmel töltött cukkinis puffancs (liszt- és cukormentes)

Hozzávalók:

2 tojás

2 közepes cukkinis

2 ek. lenmag-darálmány (liszt vagy nagyon finomra darált lenmag)

4 ek. kókusreszelék

negyed fej hagyma

só, bors, medvehagyma, chilli, vagy, amit szeretnél

kókuszzsír a sütéshez

Sajtkrém:

20 dkg valamilyen érettebb sajt

10 deka vaj

A cukkinit és a hagymát finomra reszeljük. A többi hozzávalóval együtt egy tálba összekeverjük, és kis gombócokat formálunk belőle, amiket forró kókuszzsírban kisütünk.

A sajtot lereszeljük és a puha vajjal simává keverjük.

Miután a gombócokat kihűltek, felvágjuk őket, és megtöltjük a sajtkrémmel.

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Ez a sütemény ékes bizonyítéka annak, hogy attól, hogy  liszt-, cukor- és tejmentesen étkezel, az nem azt jelenti, hogy kimaradsz minden jóból. Sőt!

Alig néhány hét cukormentesség után rájössz, hogy az édes és a nem édes között rengeteg árnyalat létezik. Hogy attól, hogy valami fanyar, kesernyés vagy éppen savanykás nem kell ráborítani egy kiló cukrot, hogy meg lehessen enni. Hogy az ízek sokkal intenzívebbek, sokkal változatosabbak, az ételeknek van illatuk, zamatuk, és ami a legfontosabb: Te ezeket szereted, élvezed, és még többet szeretnél érezni és kipróbálni!

Lényegtelen, hogy paleónak hívjuk-e, vagy bármilyen más fantázianevet aggatunk rá, vallással vagy tudománnyal magyarázzuk, ami igazán fontos, hogy minőségi ételeket, minél több színes gyümölcsöt és zöldséget fogyassz, minél feldolgozatlanabb formában szerezd be az alapanyagokat, fűszerezz bátran, kísérletezz, és egészen más megvilágításba helyeződik a táplálkozás.

Félreértés ne essék, nem szeretnék orthorexiára biztatni senkit sem, csak arra, hogy nyiss az újdonság felé, ne ítélkezz feleslegesen (kajáról beszélünk – az emberekkel szemben legyenek fenntartásaid, de egy marék sóska tuti nem fog átvágni), és attól, hogy elsőre utálod a brokkolit vagy a spenótot, nem azt jelenti, hogy rossz, hanem azt, hogy elkopott ízlelőbimbóidnak hozzá kell szoknia ehhez az új ízvilághoz.

A mai sütemény két napot pihent a hűtőben, mire odáig jutottam, hogy végre összeállítottam, még egyet, mire megkóstoltam. Eszméletlen! Nem lehet meghatározni, hol ér véget a piskótaszerűség az alján, és hol kezdődik a krém. Egybemosódnak a határok, és csak annyit érzel, hogy a falat egyik fele kicsit édesebb, a másik kicsit savanykásabb, de ezek mégis annyira összhangban vannak, hogy egyik sem nyomja el a másikat. A tetején pedig a mézeskalács-fűszer az egészet megkoronázza, és testet-lelket felmelegít egy borongósabb estén.

Almás krémes (cukor-, liszt- és tejmentes)

Tészta:

6 tojásfehérje

6 evőkanál mandulaliszt vagy darált mandula

6 evőkanál eritrit

Krém:

60 dkg alma

10 dkg kókuszzsír

1 dl kókusztejszín

1 dl víz

1 tk. zselatin

néhány csepp citromlé

A sütőt előmelegítjük 150 fokra. A tojásfehérjéből, eritritből habot verünk, amibe óvatosan beleforgatjuk a mandulalisztet/mandulát. Sütőpapírra borítjuk, és olyan másfél ujjnyi vastaggá egyengetjük. 20 perc alatt elkészül.

Eközben az almát meghámozzuk, feldaraboljuk. Egy lábasba dobjuk az almákat, meglocsoljuk a citromlével, a vízzel és a kókusztejszínnel felöntve puhára pároljuk. Folyamatos keverés mellett a zselatint is hozzáadjuk, majd a tűzről levéve a forró krémbe belekeverjük a kókuszzsírt. Hagyjuk teljesen kihűlni. A kihűlt krém nem túl bizalomgerjesztő, ezért botmixerrel félig összetörjük. A lényeg, hogy a kókuszszírt – ami ugye szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotú – eloszlassuk az almával.

A tésztára halmozzuk a krémet, és jó nagy adag mézeskalácsfűszerrel megszórjuk.

Legalább egy éjszakát várjuk vele a tökéletes ízélményért! 😉

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Ezek a nyers sütik egészen belopták magukat a szívembe. Ez végülis abszolút érthető, mert egy állandóan időhiánnyal küszködő ember (vagy ez csak rossz time-management kérdése?) egy aprítóval simán megváltja a világot. De legalábbis gondoskodik némi egészséges nasiról. Úgyhogy kérem, ne fogjuk az időre, illetve annak hiányára, hogy miért választasz bolti agyoncukrozott vacakokat… Én törekszem arra, hogy minél gyorsabban elkészülő, lehetőleg könnyen beszerezhető alapanyagokból süssek, mert magamból kiindulva tudom, hogy egyik vagy másik nagy visszatartó erő tud lenni. Készítsd el valamelyik finomságot, a facebookon akár el is mesélheted, vagy meg is mutathatod, hogy sikerült, és remélem, hogy utána kedvet kapsz egy újabb recept kipróbálásához! 🙂

Például ehhez:

Banános-kókuszos datolyaszelet (nyers, liszt-, cukor- és tejmentes)

Az aljához:

10 dkg datolya

10 dkg mandula

1 csipet só

1 csipet fahéj

A második réteghez:

10 dkg kókusz

10 dkg banán

A tetejére:

5 dkg kókuszzsír

3 dkg holland kakaópor

1 tk. méz

A datolyát a mandulával és a fűszerekkel az aprítógépben, addig aprítjuk, amíg egy tömör masszát nem kapunk. A banánt a kókusszal szintén homogenizáljuk ilyen módon homogenizáljuk. A kókuszzsírt felolvasztjuk a kakaót és a mézet csomómentesre keverjük benne.

Két darab sütőpapír között kinyújtjuk a datolyás masszát. Erre rányomkodjuk a banánosat, végül a csokit is eloszlatjuk a tetején. Irány a hűtő, és néhány óra múlva szeletelhető is! 😉

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Két hónapos a Süteményeskert! (Már nem azért, merthogy annyira bridzsitdzónszoskodni akarnék, de ilyen hosszú kapcsolatom, azt se tudom, mikor volt utoljára… :D) Na, de szuper, hogy vagytok, hogy olvastok, hogy néha megsütitek valamelyik sütimet, vagy éppen ajánljátok valakinek! Ez annyira, de annyira léleksimogató! Köszönöm!

Pont ilyen érzés! 🙂

Van az a mondás, hogy ha magadon tudsz nevetni, akkor egész életedben jól fogsz szórakozni. Hát, én tudok. Megtanultam. Nem mondom, hogy könnyen ment, de van egy-két olyan sztorim, amik tragédiaként kezdték pályafutásokat, majd újrarendeztem őket, és most már hatalmas komédiakén szerepelnek a repertoáromban.

Az ilyen teljesen elképzelhetetlen mesék egyik főszereplője egy pasi, a másik én. Amolyan kétszereplős improvizációs játék, aminek általában valamilyen kávézó vagy más étel-ital fogyasztására alkalmas vendéglátóipari egység nyújt helyszínt. Vagy valami tök más. Egy pad az erdőben. Vagy a botanikus kert.

Szoktam is mondogatni, amikor gyarapszik a mesetáram egy-egy újabb darabbal, hogy egyszer leülök, és addig fel nem állok, amíg egy bestseller-gyanús chick-litet nem írok, és mindegyik pasi fog kapni egy-egy dedikált díszkötéses példányt hálám szerény jeléül, amiért gondoskodtak, hogy legyen, miről mesélnem. Végülis Pásztor Anna is azt énekli, hogy kezdjük el, hogy legyen miről mesélni… Én csak szófogadó vagyok. 😀

Az egyik ilyen történet nagyon mélyen belém ivódott, és mivel én akkor még csak próbálgattam randizgatni egy friss szakítás után jó sok évvel ezelőtt, annyira padlóra küldött, hogy rosszul sikerült, hogy miután végre elköszöntünk egymástól, az első utam egy cukrászdába vezetett, hogy akkor és ott rögtön enyhítsek a mérhetetlen csalódásomon.

Márpedig szerelmi bánatot legjobban keksztekerccsel lehet gyógyítani. Az annyira tömény, hogy szinte fejbe kólint, és utána eszedben sincs sírdogálni, max. másnap, mikor a fejed egy merő pattanás, szemmel láthatóan, kézzel tapinthatóan két centivel nagyobb a feneked, és még a másnaposság tüneteit is, mintha nyomokban produkálnád. Egy élmény. De ne próbáljátok ki. Legalább olyan veszélyes, mint a beer challenge.

Szóval. A keksztekercsnél tartunk. Nálunk a családban ez az abszolút kedvenc. Nem tudom, hogy alakulhatott ez ki, de nincs névnap, szülinap, karácsony vagy éppen húsvét keksztekercs nélkül. Ami persze finom. És gazdag transzzsírsavakban. Meg cukorban. Gluténban is. Ja, vagy ezek nem szinonimái az ásványi anyagnak és a vitaminnak? A fenébe.

A lényeg a lényegben, hogy ma keksztekercs – vagyis inkább kókusztekercs – készült amolyan varázssütiként, abban bízva, hogy ez a mostani tragikomédia is, kicsit átalakul bennem valami mássá.  Végülis az az eset is, ami után a cukorkómába ringattam magam, egészen máshogy látszik négy év távlatából. Ez a mostani is átértékelődik majd, de ahhoz keksztekercs kell. Punktum.

Kókusztekercs (liszt-, cukor- és tejmentes)

Hozzávalók:

tészta:

10 deka  kókuszreszelék

15 dkg darált mandula

5-7 dkg eritrit

5-7 dkg kókuszzsír

2 dkg kakaópor

1 ek. valamilyen lekvár

1 ek. rum (vagy aroma)

töltelék:

7 dkg kókuszreszelék

5-6 dkg kókuszzsír

5 dkg eritrit

4 dkg (2 ek.) kókusztejszín

Az eritritet ledaráljuk, hogy ne ropogjanak a kristályok a fogunk alatt. A kókuszt szintén ledaráljuk. A kókuszzsírt megolvasztjuk. A hozzávalókat 1 tálban összekeverjük. Ha nem akar összeállni, akkor csurgassunk még hozzá vagy kókuszzsírt vagy egy kis extra lekvárt. Két sütőpapír között kinyújtjuk, de ne túl vékonyra, és ne is túl vastagra, mert el fog törni.

A töltelékhez az eritritet szintén le kell darálni, ahogy a kókuszzsírt is puhára olvasztani, majd összekeverünk mindent mindennel. A kinyújtott lapra simítjuk, majd óvatosan feltekerjük. Nem egyszerű sem feltekerni, sem felszeletelni, de nem lehetetlen, és szerintem, aki egy kicsit esett gyakorlottabb is az ilyen tekerős dolgokban, az nagyobb sikerrel fog járni, mint én. Hm. Lehet, hogy folpackba kellett volna csomagolni, és kicsit a hűtőben pihenni hagyni, mielőtt neki estem a nagy késsel. Majd legközelebb így csinálom, és beszámolok az akkori végeredményről. 😉

Az első képet innen csentem.

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Éppen a magam kis hullámvölgyében csücsülök már megint. És miért? Na, miért? Mert a tegnapi napot teljes egészében egy önismereti tréningen töltöttem, ahol szembesültem olyan dolgokkal magammal kapcsolatban, amiket eddig is tudtam, de most feketén-fehéren itt lebegnek a szemem előtt. Szembesültem a fene nagy szabadság iránti vágyammal, és most abban a fázisban tartok, amikor előre félek attól, hogy mi lesz, ha valami oknál fogva egyszer gúzsba kötnek (vagy éppen aranykalitkának látszó tömlöcbe vetnek), és nem lesz beleszólásom az életem alakulásába, nem dönthetek magamról, belekerülök egy lélektelen mókuskerékbe, és amikor éppen kiszállhatok, akkor annyira fásult és unott leszek, hogy nem fogom még abban a pindurka kis időben sem azt csinálni, ami kiszínezné az életemet.

De tudjátok mit? Én ez ellen foggal-körömmel harcolni fogok, és a győzelmemkor majd smoothie-val koccintok.

A smoothie az csuda egy dolog. Annyi változat, ahány ember, kizárt dolog, hogy kétszer pont ugyanúgy készítsd el. Élnek, tele vannak enzimekkel, vitaminokkal és ásványi anyagokkal, táplálják a testet-lelket, tarkabarkák, így a szabad gyököktől és az öregedéstől sem kell félned, egyszóval szmúszizni többszörösen megéri.

Milyen színűt kérsz?

Rukolás-epres smoothie

1 marék saláta

1 marék rukola

1 banán

5-6 szem eper

Mangós-banános smoothie

1 mangó

1 banán

1 marék saláta

Epres-céklás smoothie

1 cékla

5-6 szem eper

1 marék saláta

Uborkás-répás smoothie

fél kígyóuborka

1 szál répa

1 marék saláta

Életem első nyers édességét Hollandiában készítettem. Naná, hol máshol, mint abban az országban, ahol a sütő nem képezi a konyha szerves részét. Az első nyers sütim egyébként az akkori barátom édesanyjának készült, aki  kiröppent látogatóba a fiához. Szívem minden szeretete és a hatalmas igyekvés ellenére az utolsó percben sikerült úgy összetörnöm a tortát a nagy sietségben, hogy felismerhetetlenné vált, és pont úgy nézett ki, mint amibe egy kíváncsi kiskutya belekotnyeleskedett. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek, és már azon voltam, hogy kidobom, ahogy van, de végül meggyőztem magam, hogy ha már egy óra késéssel állítok be, legalább ne üres kézzel tegyem. Szóval voltam én, akinek remegett keze-lába, mint minden ilyen “na, akkor most bemutatlak a szüleimnek”-alkalom előtt, és volt a nagyon csúnya, de annál finomabb sütiszörny. Végülis a sütiszörny mindenkinek sikeresen a  szívébe lopta magát, másnap reggelre az utolsó morzsája is eltűnt.

A mai süti hasonló ahhoz, csak éppen lényegesen szebb. Semmi más nem kell hozzá az alapanyagokon kívül, mint egy erősebb aprító, és ha az megvan, akkor indulhat a nyerssüti-gyártás.

Miért együnk nyers süteményeket?Mert a vitaminok és az enzimek nem igazán értékelik a 170-200 fokos sütőbe való száműzetést, olyannyira nem, hogy megdöglenek, ahogy a kémiatanárom szokta volt mondani. Szóval a nyers sütikben kicsivel több hasznos vegyület található, mint a hőkezeltekben. Emellett a gyümölcsök cukortartalma a hő hatására módosul, és nagyobb inzulinválaszt váltanak ki, mint ha nyersen ennénk őket. És ha ezek az érvek eddig nem győztek meg, hogy miért is készíts nyers sütit,  akkor azt is hozzáteszem, hogy szerintem ezek az édességek a sütemények királynői (egy ennyire finom finomság kizárólag nőnemű lehet :D), és őrületes kulináris élvezetet nyújtanak.

Nyers epres tallér (liszt-, cukor-, tej- és tojásmentes)

20 dkg mandula

10 dkg datolya

20 dkg kókuszreszelék

30 dkg eper

A mandulát néhány órára beáztatjuk. Ezzel jelentősen csökkentjük a fitáttartalmát, amely egy olyan vegyület, amely nem éppen hasznos. Gátolja az ásványi anyagok és vitaminok felszívódását (többek között a vasét, úgyhogy aki vashiányos vérszegény annak érdemes megvizsgálnia az étrendjét, mivel gabonában gazdag táplálkozás fitátban is rendkívül gazdag),.

Tehát miután ázott 1-2-3 órácskát a mandula kiszárítjuk, majd az aprítóban a kimagozott datolyával együtt homogén masszává aprítjuk. Kiszedjük a tálból, két darab sütőpapír között a kívánt vastagságúra nyújtjuk.

A kókuszreszeléket az eperrel szintén homogén masszává aprítjuk, majd a datolyás mandulára kenjük. Ezek után nincs más hátra, minthogy kis időre bevágjuk a hűtőbe, majd köröket szaggatunk vagy szeleteljük, vagy amit szeretnénk.

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Szögezzük le:

nagyjából 20 éves koromig nem volt az a pénz, ígéret vagy szép szempár, amiért hajlandó lettem volna ezt a sárga, édes zöldséget megenni. Az édes íz és a zöldség nem fért össze. Nem lehetett bepalizni azzal, hogy majd rigómód fogok fütyülni, mert már hatévesen is volt némi józan paraszti eszem, és éreztem, hogy sántít valami a dologban. Aztán a második XX-en túl, rájöttem arra, hogy én igazából szeretem a húslevest, amit addig szintén nem voltam hajlandó megenni, és azzal együtt a sárgarépa is bekerült a repertoáromba.

Azóta 2-3 havonta rám jön a hoppáré, amikor néhány napig csupa narancssárga dologra vágyom, és akkor felvásárolom a fél piac répa és narancs kínálatát. Talán az az oka, hogy állítólag narancssárga az aurám, és ilyenkor őt kell ilyenformán újra make-upolni, vagy a bőröm próbál némi színt szerezni, ha már nem vagyok hajlandó szoláriumba járni… Vagy kereshetünk néhány színszimbolikában gyökerező magyarázatot.

A történet, vagyis a mai sütés szempontjából ez csak azért lényeges, mert most éppen megint a réparágcsáló korszakomat élem, és mivel a húsvét egyre közeledik, gondoltam, tartok egy próba répatortasütést. Jelentem: a teszten átment, és szerintem még az anti-nyuszik is szeretni fogják. Ha meg nem, legalább több marad nekünk… nyulaknak. 😀

Répatorta (liszt-, cukor- és tejmentes)

kb. 30 dkg répa lereszelve

6 dkg törökmogyoró-liszt vagy darált törökmogyoró

10 dkg pucér banán

3 tojás

3 dkg vaj

vanília, fahéj, kardamom

A tetejére:

2 tojásfehérje

5 dkg darált kesu

1 ek. méz

fél narancs leve

A tészta hozzávalóit nemes egyszerűséggel, minden különösebb bonyolítás nélkül összekeverjük. 160 fokos sütőben sütjük úgy 30 percig. Hogy milyen vastag legyen a tészta? Olyan jó kétujjnyi magas.

A tetejére eredetileg sima tojáshab került volt, mert ugye a marcipán nem éppen paleó-kompatibilis, ahogy a mascarpone sem, és semmilyen növényi tejszínem nem volt itthon. Viszont rá kellett jönnöm, hogy mézzel esélytelen tojáshabot készíteni, és mikor a sikítófrász kerülgetett, akkor jutott eszembe, hogy van egy kis kesudió, ledarálom, azt’ meglátjuk, mi lesz, belefacsartam fél narancs levét, a tésztára kentem, és visszatoltam 120 fokra még 15 percre.