Szerintem nincs (vagy nagyon kevés) olyan ember, aki ne ábrándozna életében legalább egyszer egy római kiruccanásról. Tavaly nyáron már tervben volt, hogy ellátogatok Olaszország szívébe, ám addig tervezgettem, hogy pofátlanul magas lett a repülőjegy ára, és maradt a bökjük rá egy pontra a térképen, ahova viszonylag tűrhető áron röppenhetek, és menjünk oda. Na, így keveredtem én ősszel Trapaniba, Szicília legnyugatibb csücskébe.
Idén viszont amolyan derült égből villámcsapásként jött üzenet az egyetemtől, hogy tanulmányi utat szerveznek, és tessék, csak tessék jelentkezni.
Az első éjszakát Jesolóban töltöttük, ahol az első étterem, ami mellett elsétáltunk vacsivadászat címen, gluténmentes finomságokkal várta a vendégeket. A pincér, aki meglepően jól beszélt angolul, biztosított róla, hogy külön helyiségben készülnek ezek az ételek, hogy ne szennyeződjenek. Nyilván nem mandulalisztből, de szerintem már az is nagy dolog, hogy gondolnak a speciális igényűekre (ami kevéssé jellemző) és bármennyire is nem nagy szám az olasz pizza, örülök, hogy nem hagytam ki.
Jesolo egyébként egy nagyon hangulatos kisváros, gyönyörű homokos tengerpartja van, lehet kagylókat gyűjteni, állítólag a víz is egészen kellemes már most… Mi hajnalban kimentünk megcsodálni a napfelkeltét, ha már a naplementét átettük. A partról tökéletes kilátás nyílik rá, és olyan látvány, amiért megéri lemondani néhány óra alvásról.
Ezt a csodát még egy félnapos buszon zötykölődés követte, míg végül miután mindenki megelégedésére megérkeztünk Rómába. Este elmetróztunk a Spanyol lépcsőhöz, illetve a Trevi kúthoz. Mindenhol hatalmas turistatömeg kiegészülve nem túl szimpatikus bevándorlókkal, akik kamu Prada táskákkal, Burberry sálakkal és egyéb bóvlikkal álldogálnak, és próbálják rátukmálni a portékáikat az ilyen marhaságokra fogékony óvatlan emberekre. A Trevi kút gyönyörű, a legszebb látványosság, amit volt alkalmam megtekinteni, viszont érdemes hajnalban kilopakodni, mert napközben nem nagy élmény a környéke, annyira zsúfolt.
A második napunkon felnyaláboltunk egy térképet és elindultunk, hogy pontról pontra felfedezzük a várost. A Basilica Santa Maria degli Angelinél kezdtünk, és igyekeztünk minél több látnivalót útba ejteni.
A Basilica előtti téren találtunk néhány óriási citromfát.
A tanulság: néha el kell tévedni ahhoz, hogy gyönyörű helyekre bukkanj. Betévedtünk a Palazzo Barberini kertjébe, találtunk egy nagyon hangulatos kis parkot, ahol az olaszok az ebédjüket fogyasztották, csodaszép kilátás tárult elénk a városra a Quirinale előtti térről, és többszöri eltévedés és segítségkérés után megtaláltuk az Isola Tiberinát is. Innen átsétáltunk Trasteverébe, amibe első látásra belehabarodtam. Ez az a negyed, ami miatt én mindenképpen szerettem volna egyszer Rómába utazni. Szűk kis utcák, borostyánnal benőtt színes falú magas házak, amik aljában hangulatos éttermek vagy boltocskák üzemelnek, a téren utcazenészek. Az ilyen helyek azok, amelyek igazán meg tudják dobogtatni a szívem, és hiába esem ámulatba a Colosseum monumentalitásától, vagy a Forum Romanum maradványaitól, amelyek évezredek óta jelen vannak, egyszerűen nem lehet (vagy csak én nem tudok) úgy átszellemülni, hogy közben négy sávban haladnak melletted az autók, megtapossák a lábad, órákat vársz, mire bejutsz, és valahogy mégsem annyira magával ragadó, mint vártad.
A Rómában töltött utolsó napunkon szintén lejártuk a lábunkat, és ismét bebizonyosodott, hogy a kedvenc sportom a városnézés. 😀 Megérte annyit gyalogolni, mert ismét varázslatos helyekre jutottunk: Borghese park, Piazza del Popolo, Angyalvár, Pantheon…
Két és fél nap Rómára nem elég, de azt hiszem a lehető legtöbbet tudtuk kihozni ebből a kis időből. A Vatikánig nem jutottunk el, a Colosseumba nem mentünk be, de így is nagy élmény volt. Egyszer mindenképpen látni kell. Ahogy meg kell kóstolni az olasz fagyit is (a Trevi kút mellett van egy fagyizó, ahol isteni a pisztáciafagyi), és érdemes egyszer a Pepy’s Barban kávézni a Piazza Barberinin (van wifi, és működik is :D), mert a kiszolgálás hihetetlenül gyors és udvarias. Viszont, ha egy mód van rá, érdemes elkerülni a Terminit éjszaka, mert nagyon félelmetes, ahogy csapatokba verődve álldogálnak a nem túl bizalomgerjesztő külsejű pasik (hű, de diplomatikusan fogalmaztam) a járda mindkét oldalán, és azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy ilyet filmekben sem gyakran lehet látni. A Rómában játszódó filmekben különösen nem.
A gyönyörű képekért (arról nem is beszélve, hogy egész értelmes fejem van rajtuk) hálás köszönet Valcsinak! : )))
Kommentek