Vaníliakrémes (CLT-mentes)

Kezdődik a vizsgaidőszak, és ez kiváló alkalom a sütögetésre. Biztos megvan a maga pszichológiája, hogy mégis miért van az, hogy amikor nem kéne valamit csinálnod, és mégis azzal foglalkozol ahelyett, hogy analitikai módszereket, pálinkafőzési technológiát, enzimneveket meg hasonlókat próbálnál erőnek erejével beerőszakolni a fejedbe, akkor olyan szuper dolgok születnek, hogy kábé könnyekig hatódsz önnön tehetségedtől. (Ez persze csak vicc. Ha valami miatt bőghetnékem van, az az, hogy semmi ingerenciám vizsgázni, holott elméletileg ez az utolsó az alapképzésen, de értek már másokat is meglepetések. :D)

Anno az érettségi időszakban sziporkáztam, volt ott mindenféle töltött muffin meg ilyenek, az érettségi óta viszont a vizsgaidőszakokban a túlélés a cél, amit néha feldob egy-egy jól sikerült édesség, de általában örülök, ha nem kell a konyhában lennem. Ezért volt az, hogy az elmúlt hetekben a konyhában csak annyi időt töltöttem, amíg kávés csupromat megtöltöttem, vagy összedobtam egy rántottát. Égett is a pofámról a bőr rendesen, hogy most, hogy VIP Blogger lettem, ontanom kéne magamból a jobbnál jobb recepteket, ehelyett eltűntem. De ha egyszer beadandót kell írni, akkor nincs mese holmi lepényekről meg pitékről, legfeljebb nyálcsorgatós álmodozás a jegyzetek felett.

Lényeg a lényegben, hogy itt vagyok, és ma sütöttem, fotóztam, és remélhetőleg az elmúlt napokban sikerült annyi kitartást, lelkesedést gyűjtögetnem más sikerei hallatán, hogy a lelkesedésem kitart június végéig, és a sütit sütve fogok felkészülni a számonkérésekre.

A mai édesség nem csak könnyen elkészíthető (mint úgy általában a sütik nagy része a Süteményeskertben), de emellett annyira könnyed, hogy még a harmincfokos nyári hőségben is lecsusszan, főleg, ha előtte jól lehűtötted. Kicsit madártej-feelingje van, de annál a tetején a csoki határozottan nem madártejes. A krém gyönyörű sárga színét a garantáltan szabadban kapirgáló, boldog tyúkoktól kapta, de ha a bolti kicsit fakóbb lenne, egy kis kurkumával rá lehet segíteni. 😉

Vaníliakrémes (cukor-, liszt- és tejmentes)

Hozzávalók:

6 tojás szétválasztva

4 deci kókusztejszín

6+4 dkg eritritlábasban

1 csomag zselatin

1 vaníliarúd

fél tábla jó minőség étcsoki

1 evőkanál kókuszzsír

áfonya

A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét 6 dkg eritrittel habbá verjük. Sütőpapírral bélelt gáztepsibe (vagy hogy hívják azt a nagyméretű kb. 40×40-es tepsit), három tojáshab csíkot halmozunk. Én simán evőkanállal adagoltam, de habzsákot meg minden ilyen csodacuccot be lehet vetni. A lényeg, hogy három kb. 5 centis csík, majd 3-4 centi szünet. Ezt 120 fokos sütőben kb. fél óráig szárítjuk.

Eközben a tojássárgákat egy kevés kókusztejszínnel csomómentesre keverjük. Egy lábasban elkezdjük melegíteni a kókusztej nagyobb részét az eritrittel és a vaníliával, majd belekeverjük a tojássárgáját. Állandó keverés mellett felforrósítjuk (de nem forraljuk), majd a zselatint is belekeverjük. Levesszük a tűzről, és várunk, hogy hűljön.

Ha a habcsókcsíkok elkészültek, a krémet a csíkok közé kanalazzuk, és várunk.

Ha kihűlt a csokit a kókuszzsírral gőzfürdő felett megolvasztjuk, és a süti tetejére csorgatjuk. Áfonyával díszítjük, és voilá. Már neki is lehet esni.

További szösszenetekért, gyere a facebookra.