Süteményeskert

Menthetetlenül nyár van. Jó, nem pont ebben a percben, mert éppen a megfagyás szélén állok, de két nappal ezelőtt a rekkenő hőség hívta életre ezeket a jeges csodákat. A jó hír, hogy fagyigép nem szükséges hozzájuk,  a rossz hír pedig, hogy nem lehet belőlük eleget készíteni, mert hamar elfogynak.

Eperfagyi

2 dl kókusztejszín

40 dkg eper

2-3 ek. eritrit (elhagyható)

Összebotmixerezzük úgy, hogy maradjanak benne kisebb-nagyobb eperdarabok, betesszük a fagyóba, néha megkeverjük, és kb. két óra alatt eléri a kívánt állagot.

Csokifagyi

2 érett avokádó

2 dl kókusztejszín

5 púpos evőkanál kakaópor

3-4 ek. eritrit

Alaposan kikeverjük a hozzávalókat, majd ugyanúgy járunk el, mint az eperfagyinál. Fagyó, megkavar, 2 óra múlva kész is.

Banános mogyorófagyi

2 dl kókusztejszín

15 dkg mogyoró

2 banán (meghámozva kb. 15 dkg)

1 ek. méz

A mézen megkaramellizáljuk a mogyorót, majd aprítógépben simára keverjük az összes hozzávalót. Ezután jöhet a szokásos játék: fagyó, kavargatás, végül egy jó film, és némi fagyi. 😉

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Ez a keksz egyszerűbb, mint egy pofon. De mégis pont ez az oka, hogy felkerült a blogra, mert szeretném, ha látnátok, hogy néhány teljesen hétköznapi hozzávalóból hogy lehet percek alatt nasit varázsolni. Igazi vizsgaidőszakos, kávéba tunkolós finomság, ami villámgyorsan elkészül, és legalább ilyen gyorsan el is fog fogyni.

A kakaó (és ezáltal a jó minőségű csokoládé is) tele van antioxidánsokkal, amelyek a szabad gyökök keletkezését kontrollálják, így védve a DNS-t, valamint bizonyos fehérjéket, és még az öregedés ellen is felvehetjük a harcot. Fenoltartalma jelentősebb, mint a vörösboré, a flavonoidok segítenek az erek rugalmasságának megőrzésében, egy szóval ha jó minőségűt választunk, akkor bizony még táplálhatjuk is a testünket. Bizonyos kutatások szerint csökkenti a szorongást, ami főként a depressziós és pánikbeteg emberek esetében lehet érdekes, stimulálja az agy jutalmazási központját, ami viszont függőség kialakulásához vezethet. Tehát csak ésszel és mértékkel fogyasszuk! 🙂

Kókuszos csokis keksz (liszt-, cukor- és tejmentes)

10+2 dkg kókuszreszelék

10 dkg magas kakaótartalmú csoki

3 púpos evőkanál kakaópor

2-3 ek. xilit/eritrit/méz

5 dkg vaj/kókuszsír

2 tojás

A vajat a tojással és az édesítővel habosra keverjük. Hozzákeverjük a kakaóport, majd a 2 dkg kókuszreszelék. A kókuszreszelék nagyobb részét aprítógépben finomra daráljuk. A csokit apró kockákra vágjuk, és belekeverjük a masszába. Sütőpapírra köröket nyomkodunk, és előmelegített sütőben 170 fokon kb. 10 perc alatt megsütjük.

Ugye, hogy egyáltalán nem is volt bonyolult?

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Tombol a tavasz, sőt még inkább a nyár, ilyenkor esténként az ember lánya nehezen marad otthon, és ha borozni hívják, akkor pláne nem fogja kétszer végiggondolni, hogy menjen-e vagy sem. Így esett a nagy eset, hogy tegnap a Batthyány borozóban töltöttük az estét baráti csacsogással és némi biznisszel, és ott futottam bele a Boksay Pincészet Bodzaborába. Ha valami, akkor ez tuti, hogy istenek itala. Édes, virágillatú, kellemesen bódító… Nem vagyok borász, úgyhogy ennél mélyebb elemzést ne várjatok. de annak ellenére, hogy én megrögzött szárazbor-párti vagyok, és csak merő kíváncsiságból kóstoltam meg, meg kellett állapítanom, hogy kellemes itóka, igazi csajos bor. 😀

Annyira a bodza hatása alá kerültem, hogy a mai sütiből sem hagyhattam ki, pláne hogy pár éve bodzabokor nőtt a semmiből a teraszunk elé, és noha már elnyílóban vannak a virágok, egy-kettő még maradt, ami pont elég is volt, hogy a sajttortát feldobja.

A bodza egyébként mindamellett, hogy szép és teljesen bele vagyok bolondulva az illatába, gyógyító tulajdonságokkal is bír. Vizelethajtó, lázcsillapító, köhögéscsillapító hatású, emellett az emésztést is segíti. Megfázás esetén érdemes napi 2-3 csészével bodzavirág-teát fogyasztani, valamint inhalálni is lehet vele.

És még egy érdekes infó: a néphagyomány szerint nem szabad az udvaron nőtt bodzabokrot kivágni, mert a bodza véd az ártó szellemektől.

Egy szó, mint száz: szeressük a bodzát!

Ahogy a sajttortát is. Az egészben az az érdekes, hogy sokáig el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet (sajt… torta… na ne :D), míg egyszer csak anyukám haza nem állított egy adag mascarponével, hogy készítsek belőle valamit a másnapi vendégeknek. Gugli elő, a tiramisuért nem dobban meg különösebben meg a szívem (minek a jó kávét holmi babapiskótára pazarolni :D), és akkor legyen sajttorta.

Tudtátok, hogy a sajttorta története is valahol az ókori görögöknél gyökerezik? Személy szerint én megdöbbentem, mert azt gondoltam, hogy ez valami új- vagy még újabb kori édesség, de ezek szerint az ókori görögök már tudták, hogy kell hedonista életmódot folytatni. 😀 Az eredeti recept elég sokat változott az idők során, és a XX. században James Kraftnak köszönhetően megszületett a krémsajt, ami manapság az alapját szolgáltatja. Ezerféle íz, ezerféle változat, sütve vagy sütés nélkül, kekszalapra vagy piskótára. Lehet játszadozni.

A paleóba nem fér bele a mascarpone, de kis ügyeskedéssel lehet készíteni wannabe sajttortát. Nem sajttorta, de mégis kicsit, mintha… És ha egy kis bodzavirágot is szórsz bele, akkor a legfinnyásabb vendégeid sem fognak szót emelni, hogy ez a sajttorta nem is igazi sajttorta…

Bodzavirágos sajttorta epres-bodzás öntettel (cukor-, liszt- és tejmentes)

hozzávalók egy 18 centis tortaformához

15 deka mazsola

10 deka kesudió

1 ek. kókuszzsír

500 gramm totu

2 dl kókusztej

10 deka vaj

3-4 ek. eritrit

1+0,5 marék bodzavirág

15-20 deka eper

Aprítógépben a mazsolát és a kesudiót a kókuszzsírral homogén masszává aprítjuk. A tortaforma aljába nyomkodjuk.

A totut a vajjal, a kókusztejjel és az eritrittel habosra keverjük. A bodzát alaposan megmossuk, lecsepegtetjük, és a virágok leszedegetjük a szárakról. Belekeverjük a krémbe.

A totus krémet a kesudiós alapra egyenletesen eloszlatjuk, és 160 fokon 1 órán keresztül sütjük.

Az epret megmossuk, pépesítjük és a fél marék lefejtegetett bodzavirággal összefőzzük. Ha nagyon sűrűnek érezzük, és nem enged levet az eper, önthetünk hozzá egy kis vizet (vagy egy kis fehérbort).

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Kezdődik a vizsgaidőszak, és ez kiváló alkalom a sütögetésre. Biztos megvan a maga pszichológiája, hogy mégis miért van az, hogy amikor nem kéne valamit csinálnod, és mégis azzal foglalkozol ahelyett, hogy analitikai módszereket, pálinkafőzési technológiát, enzimneveket meg hasonlókat próbálnál erőnek erejével beerőszakolni a fejedbe, akkor olyan szuper dolgok születnek, hogy kábé könnyekig hatódsz önnön tehetségedtől. (Ez persze csak vicc. Ha valami miatt bőghetnékem van, az az, hogy semmi ingerenciám vizsgázni, holott elméletileg ez az utolsó az alapképzésen, de értek már másokat is meglepetések. :D)

Anno az érettségi időszakban sziporkáztam, volt ott mindenféle töltött muffin meg ilyenek, az érettségi óta viszont a vizsgaidőszakokban a túlélés a cél, amit néha feldob egy-egy jól sikerült édesség, de általában örülök, ha nem kell a konyhában lennem. Ezért volt az, hogy az elmúlt hetekben a konyhában csak annyi időt töltöttem, amíg kávés csupromat megtöltöttem, vagy összedobtam egy rántottát. Égett is a pofámról a bőr rendesen, hogy most, hogy VIP Blogger lettem, ontanom kéne magamból a jobbnál jobb recepteket, ehelyett eltűntem. De ha egyszer beadandót kell írni, akkor nincs mese holmi lepényekről meg pitékről, legfeljebb nyálcsorgatós álmodozás a jegyzetek felett.

Lényeg a lényegben, hogy itt vagyok, és ma sütöttem, fotóztam, és remélhetőleg az elmúlt napokban sikerült annyi kitartást, lelkesedést gyűjtögetnem más sikerei hallatán, hogy a lelkesedésem kitart június végéig, és a sütit sütve fogok felkészülni a számonkérésekre.

A mai édesség nem csak könnyen elkészíthető (mint úgy általában a sütik nagy része a Süteményeskertben), de emellett annyira könnyed, hogy még a harmincfokos nyári hőségben is lecsusszan, főleg, ha előtte jól lehűtötted. Kicsit madártej-feelingje van, de annál a tetején a csoki határozottan nem madártejes. A krém gyönyörű sárga színét a garantáltan szabadban kapirgáló, boldog tyúkoktól kapta, de ha a bolti kicsit fakóbb lenne, egy kis kurkumával rá lehet segíteni. 😉

Vaníliakrémes (cukor-, liszt- és tejmentes)

Hozzávalók:

6 tojás szétválasztva

4 deci kókusztejszín

6+4 dkg eritritlábasban

1 csomag zselatin

1 vaníliarúd

fél tábla jó minőség étcsoki

1 evőkanál kókuszzsír

áfonya

A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét 6 dkg eritrittel habbá verjük. Sütőpapírral bélelt gáztepsibe (vagy hogy hívják azt a nagyméretű kb. 40×40-es tepsit), három tojáshab csíkot halmozunk. Én simán evőkanállal adagoltam, de habzsákot meg minden ilyen csodacuccot be lehet vetni. A lényeg, hogy három kb. 5 centis csík, majd 3-4 centi szünet. Ezt 120 fokos sütőben kb. fél óráig szárítjuk.

Eközben a tojássárgákat egy kevés kókusztejszínnel csomómentesre keverjük. Egy lábasban elkezdjük melegíteni a kókusztej nagyobb részét az eritrittel és a vaníliával, majd belekeverjük a tojássárgáját. Állandó keverés mellett felforrósítjuk (de nem forraljuk), majd a zselatint is belekeverjük. Levesszük a tűzről, és várunk, hogy hűljön.

Ha a habcsókcsíkok elkészültek, a krémet a csíkok közé kanalazzuk, és várunk.

Ha kihűlt a csokit a kókuszzsírral gőzfürdő felett megolvasztjuk, és a süti tetejére csorgatjuk. Áfonyával díszítjük, és voilá. Már neki is lehet esni.

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Menthetetlenül koffeinfüggő vagyok, mióta pedig fél éjszakákat töltök a klaviatúrát simogatva beadandókon dolgozom, a fejadagom megnőtt. Az a helyzet, hogy hedonista részem annyira nem rajong az eszpresszóért, mert kell, hogy a kávém krémes legyen és habos, sokáig lehessen kortyolgatni, és egy élmény legyen bármikor a nap folyamán.

Nehezen mondok le a lattemról, merthogy nekem úgy sincs semmi bajom, és ennyi belefér, a legtöbb növényi tej íze pocsék, és nem használható érdemben helyettesítőként, de most találtam egy olyan alternatívát, ami abszolút übereli a két kortynyi tehéntejes kávémat. Ezek után kell a fenének a boci itala. 🙂

mintha csak magamat látnám 😀

Tejmentes frappuchino

1 átlagos méretű félig fagyott banán

1 adag hideg kávé

3-4 jégkocka

Ami fontos, hogy jó erős turmixgépünk legyen, aminek nem okoz gondot jeget aprítani. Beledobáljuk az alapanyagokat, és krémesre turmixoljuk. Aztán nem marad más hátra, mint kávészünetet tartani. 🙂

Egyetlen hátránya, hogy hajnali 5-kor a család nem fogja értékelni a frappuchino iránti szenvedélyed, még akkor sem ha nekik is készítesz. 😀

Az első képet a Pinteresten találtam.

További szösszenetekért, gyere a facebookra.

Szerintem nincs (vagy nagyon kevés) olyan ember, aki ne ábrándozna életében legalább egyszer egy római kiruccanásról. Tavaly nyáron már tervben volt, hogy ellátogatok Olaszország szívébe, ám addig tervezgettem, hogy pofátlanul magas lett a repülőjegy ára, és maradt a bökjük rá egy pontra a térképen, ahova viszonylag tűrhető áron röppenhetek, és menjünk oda. Na, így keveredtem én ősszel Trapaniba, Szicília legnyugatibb csücskébe.

Idén viszont amolyan derült égből villámcsapásként jött üzenet az egyetemtől, hogy tanulmányi utat szerveznek, és tessék, csak tessék jelentkezni.

Az első éjszakát Jesolóban töltöttük, ahol az első étterem, ami mellett elsétáltunk vacsivadászat címen, gluténmentes finomságokkal várta a vendégeket. A pincér, aki meglepően jól beszélt angolul, biztosított róla, hogy külön helyiségben készülnek ezek az ételek, hogy ne szennyeződjenek.  Nyilván nem mandulalisztből, de szerintem már az is nagy dolog, hogy gondolnak a speciális igényűekre (ami kevéssé jellemző) és bármennyire is nem nagy szám az olasz pizza, örülök, hogy nem hagytam ki.

Jesolo egyébként egy nagyon hangulatos kisváros, gyönyörű homokos tengerpartja van, lehet kagylókat gyűjteni, állítólag a víz is egészen kellemes már most… Mi hajnalban kimentünk megcsodálni a napfelkeltét, ha már a naplementét átettük. A partról tökéletes kilátás nyílik rá, és olyan látvány, amiért megéri lemondani néhány óra alvásról.

Ezt a csodát még egy félnapos buszon zötykölődés követte, míg végül miután mindenki megelégedésére megérkeztünk Rómába. Este elmetróztunk a Spanyol lépcsőhöz, illetve a Trevi kúthoz. Mindenhol hatalmas turistatömeg kiegészülve  nem túl szimpatikus bevándorlókkal, akik kamu Prada táskákkal, Burberry sálakkal és egyéb bóvlikkal álldogálnak, és próbálják rátukmálni a portékáikat az ilyen marhaságokra fogékony óvatlan emberekre. A Trevi kút gyönyörű, a legszebb látványosság, amit volt alkalmam megtekinteni, viszont érdemes hajnalban kilopakodni, mert napközben nem nagy élmény a környéke, annyira zsúfolt.

A második napunkon felnyaláboltunk egy térképet és elindultunk, hogy pontról pontra felfedezzük a várost. A Basilica Santa Maria degli Angelinél kezdtünk, és igyekeztünk minél több látnivalót útba ejteni.

A Basilica előtti téren találtunk néhány óriási citromfát.

A tanulság: néha el kell tévedni ahhoz, hogy gyönyörű helyekre bukkanj. Betévedtünk a Palazzo Barberini kertjébe, találtunk egy nagyon hangulatos kis parkot, ahol az olaszok az ebédjüket fogyasztották, csodaszép kilátás tárult elénk a városra a Quirinale előtti térről, és többszöri eltévedés és segítségkérés után megtaláltuk az Isola Tiberinát is. Innen átsétáltunk Trasteverébe, amibe első látásra belehabarodtam. Ez az a negyed, ami miatt én mindenképpen szerettem volna egyszer Rómába utazni. Szűk kis utcák, borostyánnal benőtt színes falú magas házak, amik aljában hangulatos éttermek vagy boltocskák üzemelnek, a téren utcazenészek. Az ilyen helyek azok, amelyek igazán meg tudják dobogtatni a szívem, és hiába esem ámulatba a Colosseum monumentalitásától, vagy a Forum Romanum maradványaitól, amelyek évezredek óta jelen vannak, egyszerűen nem lehet (vagy csak én nem tudok) úgy átszellemülni, hogy közben négy sávban haladnak melletted az autók, megtapossák a lábad, órákat vársz, mire bejutsz, és valahogy mégsem annyira magával ragadó, mint vártad.

A Rómában töltött utolsó napunkon szintén lejártuk a lábunkat, és ismét bebizonyosodott, hogy a kedvenc sportom a városnézés. 😀 Megérte annyit gyalogolni, mert ismét varázslatos helyekre jutottunk: Borghese park, Piazza del Popolo, Angyalvár, Pantheon…

Két és fél nap Rómára nem elég, de azt hiszem a lehető legtöbbet tudtuk kihozni ebből a kis időből. A Vatikánig nem jutottunk el, a Colosseumba nem mentünk be, de így is nagy élmény volt. Egyszer mindenképpen látni kell. Ahogy meg kell kóstolni az olasz fagyit is (a Trevi kút mellett van egy fagyizó, ahol isteni a pisztáciafagyi), és érdemes egyszer a Pepy’s Barban kávézni a Piazza Barberinin (van wifi, és működik is :D), mert a kiszolgálás hihetetlenül gyors és udvarias. Viszont, ha egy mód van rá, érdemes elkerülni a Terminit éjszaka, mert nagyon félelmetes, ahogy csapatokba verődve álldogálnak a nem túl bizalomgerjesztő külsejű pasik (hű, de diplomatikusan fogalmaztam) a járda mindkét oldalán, és azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy ilyet filmekben sem gyakran lehet látni. A Rómában játszódó filmekben különösen nem.

A gyönyörű képekért (arról nem is beszélve, hogy egész értelmes fejem van rajtuk) hálás köszönet Valcsinak! : )))