Süteményeskert

Napos-barackos

Van az úgy, hogy az ember (lánya) eltervez valamit, aztán történik valami, ami keresztbe húzza a számításait. Kár lenne azt hazudni, hogy ez örvendetes, de szerintem kár ezen bosszankodni öt percnél tovább, mert attól jobb nem lesz. Keresni kell egy Disney-válogatást a youtube-on és teli torokból énekelni, közben pedig összedobni valami léleksimogató finomságot. Ja, vagy én alapból így szoktam sütögetni, amikor egyedül vagyok itthon? Részletkérdés. A lényeg, hogy az éneklés lelket gyógyít, a sütés szintén, és mire sütievésre kerülne a sor, már fülig ér a szám, és kit érdekel, hogy mi történt? Az élet megy tovább, süti is van, a világ ismét kerek és színes, mint egy őszibarack.

Az őszibarack szerintem az egyik legszebb gyümölcs, de nem szabad megfeledkezni a jótékony hatásairól sem. Magas víztartalmának köszönhetően jó szomjoltó, a kalcium-magnézium aránya ideálisnak mondható, amellett. A magnézium nyugtatja az idegeket, a kalcium pedig segít megelőzni a csontritkulást. Tartalmaz cinket és szelént is, valamint a benne lévő rostok segítik az emésztést.

Most hogy megnéztük, miért érdemes őszibarackot fogyasztani, azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a mai süteményünk főszereplője a barack.

napos

Napos-barackos (cukor-, liszt- és tejmentes)

Hozzávalók

4 tojás

3 ek. eritrit

3 ek. mandulaliszt

4 + 3 nagy barack

3 dl kókusztejszín

1-2 ek. eritrit

1,5 csomag (30 g) zselatin

1,5-2 dl víz

2 tk. útifűmaghéj

fél rúd vanília kikapart belseje

A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket 2 ek. eritrittel kemény habbá, a sárgákat a maradék 1 evőkanál eritrittel fehéredésig verjük. A sárga masszát csomómentesre keverjük a mandulaliszttel, majd a fehérjéket óvatosan beleforgatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe borítjuk, elegyengetjük, és 150 fokon 15-20 percig sütjük. Miután megsült, a sütőpapírt lehúzzuk az aljáról, és hagyjuk kihűlni.

A barackokat meghámozzuk, és a kókusztejszínnel és ízlés szerint eritrittel, valamint a vaníliával egy botmixer segítségével pépesítjük. A zselatint a vízzel csomómentesre keverjük, felhevítjük, majd hagyjuk kihűlni. Amint kezd kocsonyásodni, egy részét hozzákanalazzuk (maradjon a tetejére is, hogy majd le tudjuk fedni a gyümölcsöket), és az útifűmaggal együtt a krémet a botmixerrel kezelésbe vesszük. 😀 Érdemes hűtőbe tenni egy kis időre, és ha sűrűsödik, akkor a piskótára kenjük.

A tetejére barackot darabolunk, zselatint kenünk rá, hogy a barackok ne barnuljanak meg, és tádám. Kész is. 🙂

őszibarackos

Tetszett ez a bejegyzés? Gyere velem a facebookra is!

Mogyorókrémes pillekönnyű piskóta

A múlt héten sütöttem Eszterházyt és islert is, de mire lencsevégre kaphattam volna őket, elfogytak. Úgyhogy a közeljövőben újrasütöm őket, és remélhetőleg gyorsabb leszek, mint a lelkes kóstolóim. Ennyit a jövőről, most pedig nézzük, hogy mi készült ma.

Tegye fel a kezét, aki szereti a nutellát! Na, ez a recept éppen nektek, nutella-szeretőknek szól. Egyik éjszaka éppen elalvás előtt villant be, hogy kellene valami ilyesmi sütivel színesíteni a palettát. Hát, megszületett.

nutellás2

Mogyorókrémes pillekönnyű piskóta (cukor-, liszt- és tejmentes)

3 tojás

3 púpos ek. mandulaliszt

2-3 ek eritrit

1 csipet só

4 dl kókusztejszín

20 dkg törökmogyoró

2 púpos ek. holland kakaópor

2 ek. eritrit

fél csomag zselatin (kb. 10-15 g)

1 dl víz

fél tábla legalább 70% kakaótartalmú étcsoki

A sütőt 150 fokra melegítjük. A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéket az eritrit egy részével kemény habbá verjük. A tojások sárgáját az eritrit másik felével habosra keverjük, majd folyamatos keverés közben hozzáadjuk a mandulalisztet. Ezután a tojáshabot óvatosan beleforgatjuk a sárga masszába. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, elegyengetjük, és 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük.

A mogyorót durvára törjük, majd egy serpenyőben megpirítjuk. Az aprítógépben a kakaóporral és 2 ek. eritrittel addig aprítjuk, amíg egy kanalazható-kenhető masszát kapunk. Ha ezzel elkészültünk, a kókusztejszínt kemény habbá verjük, majd ebbe belekeverjük a nutellánkat.

A zselatint 1 dl vízbe csomómentesen feloldunk, felmelegítjük, majd lehűtjük. Mikor dermedni kezd, beleforgatjuk a mogyorós-kókusztejszínes krémbe, és a hűtőben várunk, amíg viszonylag szilárd lesz.

Ezután a piskótára rákanalazzuk a krémet, a tetejére csokit olvasztunk, és örömködünk neki, ha végre megkóstolhatjuk. 😉

nutellás

Tetszett ez a bejegyzés? Gyere velem a facebookra is!

Zserbó (liszt-, cukor- és tejmentes)

A zserbó története  igen régre nyúlik vissza, amikor is a cukrászdatulajdonos Kugler rábeszélte a genfi származású Gerbeaud-t, hogy jöjjön Budapestre. Hogy, hogy nem, Kugler halála után Gerbeaud átvette a Kugler cukrászdát, gyorsan levetette az eredeti cégért, kirakta a sajátját, és azóta Gerbeaud a Gerbeaud. Plusz emellett, mivel Monsieur G. nagyon tehetséges volt (tehát nem a két szép szeméért figyelt fel rá Kugler), összedobta a zserbót, amit lehet nagyon szeretni és nagyon utálni is.

Személy szerint nem rajongok a HAGYOMÁNYOS zserbóért, mert amennyi cukor abban van, azzal egy komplett hadsereg hasnyálmirigyét el lehetne intézni egy szempillantás alatt. Arról nem is beszélve, hogy a paleónak van egy olyan kellemes hozadéka, hogy egészen érzékennyé válnak az ízlelőbimbók, tehát, ami korábban kellemesen édes volt, az most az extra, brutál cukros ehetetlen kategóriába tartozik. Amikor recepteket nézegettem, akkor erősen elgondolkodtam, hogy mi a búbánatért kell ebbe ennyi cukor. Cukros a tészta. Cukros a lekvár. Cukros a dió. De minek? Aztán úgy döntöttem, hogy nem kell, mert totál szükségtelen, és mentem a saját magam feje után, mint általában, ha sütésre kerül a sor. A végeredmény egy élvezhető zserbó, ami csak annyira édes, amennyire kell, és a szomszédaim is teljesen odáig voltak tőle.

zserbó2

Zserbó (liszt-, cukor- és tejmentes)

20 dkg mandulaliszt

15 dkg kókuszliszt

10-15 dkg kókuszzsír

2-3 ek. eritrit

2 tojás

valamilyen lehetőleg cukormentes lekvár

15 dkg darált dió

10 dkg legalább 70% kakaóstartalmú csoki + 1 ek. kókuszzsír

A lekvárig minden hozzávalót egy tálban összegyúrunk. Háromfelé (eredetileg négyfelé kellene, de nekem három rétegű lett) osztjuk a tésztát. Eléggé ragadt a tészta, ezért egy kis tápiókakeményítővel megszórtam a deszkát, és azon kinyújtottam az első adagot. Megkentem lekvárral, majd megszórtam dióval. Újabb adag tésztát nyújtottam ki, ráborítottam az előzőre, lekvároztam-dióztam. Végül az utolsó harmadot is kinyújtottam, és beborítottam az eddigieket. 150 fokos sütőben kb. 35-40 percig sütöttem.

Míg hűl, a csokit a kókuszzsírral vízfürdő felett megolvasztjuk, és a kihűlt süti tetejét bevonjuk vele.

zserbó

A tetejére a csokiba sikerült egy szívecskét készítenem teljesen véletlenül. Bezzeg, ha szándékosan akartam volna…

szivi

Tetszett ez a bejegyzés? Gyere velem a facebookra is!

Csokitorta (liszt-, cukor- és tejmentes)

Végre véget ért a vizsgaidőszak, az összes vizsga sikeresen teljesítve. Mi következik ebből? Süti. És nem akármilyen.

csokitorta1

Csokitorta (liszt-, cukor- és tejmentes)

18 centis kapcsos tortaformához:

2 tojás

1,5 ek. mandulaliszt

1 ek. kakaópor

1 ek. eritrit

1 csipet só

kicsi kókuszzsír

4 dl kókusztejszín

15 dkg kakaópor

1-2 ek. eritrit

a tetejére gyümölcs, ami éppen kéznél van

A sütőt előmelegítjük 150 fokra. A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjék az eritirittel és a sóval kemény habbá verjük. A sárgákat a liszttel és a kakaóporra kikeverjük, majd a habot óvatosan beleforgatjuk. A tortaformát kókuszzsírral kikenjük, hogy ne ragadjon le a piskóta, a masszát elegyengetjük, majd. kb. 15 perc alatt készre sütjük.

A kókusztejszínt a kakaóporral és az eritrittel kis láng fölött csomómentesre keverjük.

Megvárjuk, hogy a piskóta kihűljön, majd a csokikrémet eloszlatjuk rajta. A karima maradjon, kicsit folyhat, de a hűtőben majd megdermed. Rápakoljuk a gyümölcsöket, és éjszakára a hűtőbe költöztetjük. Másnap örömködünk neki. 🙂

csokitorta

csokitorta2

Tetszett ez a bejegyzés? Gyere velem a facebookra is!

Pali – a mindenmentes palacsinta

Nagyon ritkán nézek tévét. Nem köt le, nem érdekel, és különben sincs a konyhában készülékünk, a nappaliban pedig nem lehet tésztát gyúrni. Asszem nem értékelnék. 😀

Ma azonban azon ritka alkalmak egyike volt, hogy bekapcsoltam a csodadobozt, és pont elcsíptem a Glee-t. Régebben néztem, és nagyon drukkoltam, hogy Emma és Will összejöjjenek, de valahogy abbamaradt a lelkesedésem. Na, ma éppen az a rész volt, amikor Sue edző felregisztrált valami társkeresőre, hogy majd jól bepasizik, de miután megadta a paramétereit és az elvárásait, a rendszer azt dobta ki, hogy saját maga számára saját maga a tökéletes partner. Ezután elkezdte szervezni az esküvőjét saját magával, énekeltek, meg mit tudom én, nem néztem végig.

Hogy ennek mi az apropója?

Hogy tegnap, amikor megsütöttem a palacsintákat, megtöltöttem őket, elkészültek a képek, arra jutottam, hogy ha nem vesz senki feleségül belátható időn belül, az lesz a legjobb, ha saját magammal kelek egybe, és akkor minden reggel ilyen palacsintakölteményekkel fogom magam meglepni. 😀

Ezeket egyébként elvittem ma egy barátomnak, akitől azt a visszajelzést kaptam, hogy marhajó, és hogy a kollégájának csorgott a nyála. Megértem. 😀

pali2

Figyelem!

A recept tápiókakeményítőt tartalmaz, ami sokaknál nagy kérdőjel. Szendi szerint belefér a paleóba, és ha nem viszed túlzásba a fogyasztását, akkor hébe-hóba nyugodtan süss ilyen palacsintát. Ha nagyon szigorúan veszed, akkor javaslom a tojáspalacsintát addig, amíg nem találok ki egy keményítőmentes receptet.

Palacsinta (liszt-, cukor- és tejmentes)

kb. 10-12 darab

3 tojás

3 dl víz

3 púpos ek. tápiókakeményítő

4 púpos ek. mandulaliszt

2 ek. eritrit

kókuszzsír a sütéshez

A tojásokat az eritrittel habosra keverjük. Adunk hozzá egy kis vizet, majd keményítőt valamint lisztet, és csomómentesre keverjük. Addig öntögetjük a vizet, és kanalazzuk a száraz hozzávalókat, míg el nem fogynak. A masszát csomómentesre keverjük. Állagában olyannak kell lennie, mint a hagyományosnak. Nekem nagymamám úgy tanította, hogy a tejtől sűrűbb, de a tejföltől hígabb a tökéletes massza.

A palacsintasütőt kókuszzsírral kikenjük, hogy tuti ne ragadjon le. A töltelékhez totut egy kis eritrittel és őszibarackkal összeturmixoltam, így megvolt a túrós palacsinta-feeling.

pali4

 

Az eredeti recept, ahonnan az arányokat vettem a Pillecukorkák blogon található.

Tetszett ez a bejegyzés? Gyere velem a facebookra is!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!